Mindössze nyolc fordulót rendeztek a MOL Liga idei szezonjából, de már számos meglepő eredmény született. Jelenleg úgy tűnik, csak az Újpest lóg ki a sorból, a többi együttes bármikor okozhat kellemetlen perceket akár a nagy esélyes Dab.Doclernek is.
Ugyanakkor a nyolc forduló alapján kialakult kanadai táblázat jól mutatja, hogy ajátékosok között „nincs meglepetés”, azok állnak a legelőkelőbb helyen, akiket talán előzőleg is odavártak.
Az élen a Brassó kanadai légiósa, az előző két szezonban Miskolcon szereplő Josh Bonar található, aki az eddigi nyolc meccsén szerzett nyolc gólja mellett 10 gólpasszt is kiosztott. Ez azt jelenti, hogy a brassóiak 32 szerzett góljából, több mint a felében „érdekelt volt” a jobb szélső. Leginkább az Érsekújvár elleni 9-5-ös győzelemből vette ki a részét, hiszen azon a meccsen négy gólt is szerzett.
A második helyen „természetesen” Ladányi Balázs található. Az elmúlt évtized talán legjobb magyar játékosa eddig valamennyi meccsen szerzett pontot, így nem meglepő, hogy hét góljával és kilenc gólpasszával összegyűjtött 16 pontjával a második helyen található.
A harmadik helyen is magyar játékos áll, az idén nyáron nagy meglepetésre Miskolcról Érsekújvárra szerződő Nagy Gergő személyében. A balkezes támadó a Nové Zámky színeiben három gólja mellett minden meccsen kioszt egy-egy – de inkább két – gólpasszt. A kanadai táblázaton így ezzel a mutatójával (11 gólpassz 7 meccsen) ő a legjobb, de 14 pontjával egyelőre „csak” a harmadik.
A negyedik helyen a Ferencvárost erősítő magyar-szlovák Dusan Sijka áll. Az elmúlt szezont is a Fradiban kezdte, majd korábbi klubjában a Miskolcban fejezte be. A zöld-fehérek bíznak benne, idén csak őket erősíti, hiszen eddig szerzett három góljával és nyolc gólpasszával szerzett 11 pontjával eddig a csapat legeredményesebb játékosa.
Az ötödik helyen négyes holtverseny van, hiszen négyen is tíz pontot ütöttek eddig össze, míg a 9-12. helyen is négy, egyaránt kilenc pontos játékos található.
Amíg a mezőnyjátékosoknál a kanadai táblázat, addig a kapusoknál ez a hatékonysági mutató. Azoknál a kapusoknál, akik a játékidő 40 százalékánál több időt töltöttek a jégen, a Dunaújvárost erősítő szlovák Peter Sevela áll az élen, aki eddig átlagosan 1,6 gólt kap meccsenként, ami 94.4 százalékos mutatónak felel meg.
Második helyen a bajnokságban is második Brassó kapusa, a szintén szlovák Patrik Polc található 2,8-as meccsenkénti kapott góllal, ami 92,2 százalékos mutató, míg a harmadik a Jegesmedvék hálóőre Gyenes Dávid, akinek szintén 2,8-as meccsenkénti kapott gólátlaggal áll, de mivel ő ezt hat találkozó alatt szerezte, így az ő átlaga „csak” 91%.