MOL csapat Jégkorong Blog

Kangyal szívesen látott volna magyar csapatot a MOL Liga döntőjében

2014.03.18. 21:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kangyal.jpgA jégkorong MOL Liga döntője az ötödik meccsén van túl, és jelenleg 3-2-re vezet az Nové Zámky együttese. Az érsekújváriak akár már hétfőn bajnokok lehettek volna, de nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét, így a Brassó 3-2-re győzött idegenben, a bravúros győzelemnek köszönhetően pedig 3-2-re felzárkózott az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

„Nehéz értékelni az idei szezont, hiszen hivatalosan még nincs vége. Én mindenesezte azt vártam, hogy legalább egy magyar csapat lesz a döntőben, így nyugodtan mondhatom, kicsit talán csalódottabb vagyok a kelleténél. Viszont ha a másik oldalról nézzük, a MOL és a jégkorong szövetség közös munkájának a gyümölcsének vehetjük a mostani döntőt” – mondta Kangyal Balázs, a Magyar jégkorong Szövetség sportigazgatója 

A korábbi 237-szeres válogatott úgy véli, az évek folyamán nagyon szépen lépdelt előre, a MOL Liga, ennek köszönhetően, mostanra nagyon sok csapat szeretne részt venni benne. Egyre nagyobb az érdeklődés, és a számok azt mutatják, a mérkőzéseket egyre többen követik nyomon, a televízión keresztül is. „A döntőt is élőben közvetítik és úgy gondolom ez is egy perspektíva a fiataloknak, hogy a felnőttek között élesben is megmutathassák magukat” – mondta a napjainkban is roppant népszerű „Bill”.

„Noha csalódott vagyok, mert magyar csapat nincs a fináléban, tisztában kell lenni vele, ilyen a sport, és a playoff-ban bármi megtörténhet. Ott már nincsenek leosztott kártyák. Az idei szezon is jól mutatta, hiába játszik egy csapat kiválóan a szezonban, és zárja nagyon sok ponttal az alapszakaszt, a rájátszásban ennek már semmi jelentősége nincs” – mondta a legendás játékos. 

A 2008-ban Szapporóban megrendezett divízió 1-es világbajnoki címet szerző nemzeti együttes kapitánya szerint a jégkorong minden szépségét megmutatta a Brassó-Dunaújváros elődöntő.

„Hiába vezetett már három góllal is az DAB, ez egy ilyen sport, amíg tart a meccs addig kell jól teljesíteni. Ha a hokiban valaki csak 50 percig teljesít jól, az lehet, hogy semmit nem ér” – mondta Kangyal, aki szerint az idei MOL Ligát az Érsekújvár nyeri. Véleménye szerint, a Brassóból mindent kihoztak, amit lehetett, és az Érsekújvár sokkal jobb csapat, amely jobban és hatékonyabban játszik ellenfelénél.

A kilencszeres magyar bajnok az idei Goyangban megrendezésre kerülő Divízió I-es világbajnoksággal kapcsolatban sem hazudtolta meg önmagát, és őszintén beszélt a magyar együttes esélyeiről.

„Lehet, hogy páran megdöbbennek azon amit mondok, de én remélem hogy bent maradunk és megtartjuk ebben a csoportban való részvételi lehetőségünket a következő vb-re is. Talán sokan csodálkoznak ezen a kijelentésemen, de látva az ellenfeleket, úgy gondolom ebben nincs semmi meglepő” – mondta Kangyal.

Úgy véli az ukránok a teljes Donyeckkel fognak érkezni, azaz egy komplett KHL-es csapat fog szerepelni náluk. „A szlovénokat és az osztrákokat lehetett látni az olimpián, a japánokat mindig épp hogy megvertük, mi a garancia, hogy most nem ők fognak nyerni? Arról meg nem is beszélve, hogy a hazai pálya előnyét élvező Dél-Koreától legutóbb itthon kikaptunk” – összegzett az Alba Voán legendás 25-öse.

A mieink a világbajnokság előtt két közvetlen riválissal, Ausztriával és Szlovéniával egy felkészülési torna keretén belül mérkőzik majd meg, amelyre már meg lehet vásárolni a jegyeket. Az eseménynek a Papp László Budapest Sportaréna ad majd otthont, a hangulatra gyaníthatóan ezúttal sem lesz majd panasz. A torna április 12-13. között kerül megrendezésre, a válogatott másnap indul útnak Dél-Koreába, ahol immáron a helyszínen kerül sor az akklimatizálódásra és az utolsó simításokra.

A vb-felkészülési torna programja:

2014. április 12., szombat, 16.00: Magyarország–Ausztria

2014. április 13., vasárnap, 18.00: Magyarország–Szlovénia

A gojangi vb órarendje:

2014. április 20., vasárnap:

05.30: Ukrajna–Ausztria

09.00: Japán–Szlovénia

12.30: Dél-Korea–Magyarország

2014. április 21., hétfő:

05.30: Ausztria–Japán

09.00: Magyarország–Ukrajna

12.30: Szlovénia–Dél-Korea

2014. április 23., szerda:

05.30: Szlovénia–Magyarország

09.00: Ukrajna–Japán

12.30: Ausztria–Dél-Korea

2014. április 24., csütörtök:

05.30: Szlovénia–Ukrajna

09.00: Magyarország–Ausztria

12.30: Japán–Dél-Korea

2014. április 26., szombat:

05.30: Magyarország–Japán

09.00: Ausztria–Szlovénia

12.30: Dél-Korea–Ukrajna

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr595868630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása