MOL csapat Jégkorong Blog

Teljesítette a célt a hoki-válogatott

2014.04.27. 09:41 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

jégkorong válogatott.jpgVéget ért a koreai divízió 1/A-s jégkorong-világbajnokság, melyen a magyar válogatott az ötödik helyen végzett. A magyar együttesnek – a mezőnyben egyedüliként - mindenféle eredménye volt. Egy rendes játékidőben elért győzelem (Korea), egy hosszabbításos győzelem (Japán), egy hosszabbításos vereség (Ausztria), és két rendes játékidőben elszenvedett vereség (Ukrajna, Szlovénia).

A feljutást érő első két helyen a két olimpiai résztvevő Ausztria és Szlovénia osztozott, így ők vehetnek részt a 2015-ös A -soportos világbajnokságon.

Sokan úgy ítélték meg, a magyar együttesnek – kis szerencsével – akár még a feljutásra is lehet esélye, ugyanakkor a korábbi klasszis játékos, Kangyal Balázs már a vb előtt úgy fogalmazott, annak is örülne, ha nem esnénk ki. Az igazság valahol félúton van. A magyar jégkorongsport ugyanis jelentős generációváltáson megy keresztül, így a most megszerzett hat pont a realitást mutatja.

A minimális elvárás a csapattal szemben a bentmaradás volt, és azt már előzetesen lehetett tudni, Dél-Korea legyőzésével ez elérhető. Az első meccsen ennek megfelelően besöpörték a győzelmet Hetényiék, de kísértett a tavalyi budapesti meccs, hiszen 4-0-ról és 6-1-ről sikerült „izgalmassá” tenni a meccs végét.

A folytatásban a vb leggyengébb teljesítményét nyújtva asszisztáltunk az ukránok sima győzelméhez, majd egy „vállalható” vereség következett a szlovénokkal szemben. Az igazán szomorú, hogy egyik meccsen sem sikerült gól lőnünk.

Ausztria ellen a vb talán legjobb teljesítményét nyújtva – előbb kétgólos előnyről egygólos hátrányba kerülve, majd hatalmas energiákat mozgósítva - sikerült döntetlenre hozni a meccset, a hosszabbításban azonban ők jobban sáfárkodtak az emberelőnyükkel, ami a győzelmüket jelentette számukra.

A záró fordulóban úgy állhattunk oda a japán meccshez, hogy nekik a győzelem a biztos feljutást jelentené, míg számunkra már nem volt tétje a találkozónak. A magyar csapat azonban hatalmas küzdőszellemről tett tanúbizonyságot, és háromszor is egyenlítve harcolta ki a ráadást, majd végül Vas Márton pazar büntetőinek köszönhetően a győzelmet is megszerezte.

Összességében elmondható, a magyar együttes teljesítette az elsődleges célt, kivívta a bentmaradást és a fiatalok szereplése okán bizakodva tekinthet a jövő felé. 

(Fotó:mti,archív)

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr776092020

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása