MOL csapat Jégkorong Blog

A Miskolci Jegesmedvéknél megduplázódott a bérletesek száma

2012.09.23. 15:46 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

dab-miskolc.jpgA legutóbbi szezonban története legeredményesebb idényét teljesítette a Miskolci Jegesmedvék jégkorong csapata. A „Macik” három ezüstérmet szereztek, így nem meglepő, hogy alaposan megnőtt az érdeklődés a csapat iránt.

A klub vezetői már eddig is több, apró figyelmességgel segítették a szurkolókat, így például bevezették a helyre szóló jegyeket és bérleteket, de szezonbérletet is vehetnek a szurkolók, és ezeknek a tulajdonosa kiválaszthatja az ülést, amelyen egész szezonban ülni szeretne, és azt más nem veheti igénybe. De kitalálták számukra a „palánkjegyet” is, melynek köszönhetően a szurkolók itt közvetlen a védőüveg mellett állhatnak, pár centire a játékosoktól.

Augusztus elején indították el az idei szezonra szóló bérletek árusítását, amely a vezetők minden várakozását felülmúlta. Amint arról a klub honlapja is beszámolt, összesen több mint 400 szezonjegy talált gazdára, azaz az ülőhelyek egyharmada. Mindez azt jelenti, hogy az előző szezonhoz képest megduplázták a bérletesek számát.

Azonban a szurkolóknak így is maradt „hiányérzetük”. Az elmúlt évek egyik Maci-hagyománya volt ugyanis a játékosok győztes mérkőzések utáni hason csúszása a szurkolók felé. Ez az idén hirtelen elmaradt, amit a szurkolók nagyon hiányoltak. Ezen rendszer visszaállítása kapcsán a vezérszurkolók találkoztak a klub vezetőivel és kulcsjátékosaival, hogy megbeszéljék ezt a kérdést.

Úgy vélik, a hagyományok minden klub életében fontosak. A Miskolci Jegesmedvék „amatőr” időszakában jóval ritkábban adatott meg a csapatnak, hogy győztes meccs után ünnepeljen a szurkolókkal együtt.

Ekkor alakult ki, hogy az győztes meccsek után a játékosok hason csúsztak a jégen. Az elmúlt években azonban a miskolci hoki jelentős lépésekkel haladt előre, és a fejlődés immár egy olyan szakaszba ért, amikor a győzelem nemcsak megszokott, hanem időnként már „kötelező” is.

Éppen ezért érezték úgy a játékosok és Tim Kehler vezetőedző, hogy a különleges öröm kifejezését jelentő csúszást különleges eredmények elérésekor kellene bemutatni, és nem „elkoptatva” kisebb jelentőségű, de kötelező győzelmek esetén.

A szurkolók egy része azonban – nem ismerve a döntés hátterét – felháborodott a csúszás elmaradásán. A csapattagok a szurkolói ankéton elmondták a fent leírtakat, így a drukkerek teljes képet kaphattak a döntés megszületéséről.

A játékosok és Tim Kehler vezetőedző is azt kérte a Maci-fanatikusoktól, hogy a csúszás maradjon meg a kiemelkedő eredmények ünneplésére – terveik szerint leginkább a MOL Liga megnyerésére –, addig pedig közösen alakítsanak ki másfajta szokásokat a hazai győztes meccsek utáni öröm kifejezésére.

A szurkolók ezt végül elfogadták, így a jövőben újfajta ünneplési „ceremóniával” találkozhatnak a Jégcsarnokba kilátogatók, bízva abban, hogy a szezon végén tényleg jöhet az „igazi” csúszás. A MOL Liga megnyerése esetén a csapat vezetőedzője Tim Kehler is megígérte, a csapattal együtt csúszik.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr564796572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása