Mivel Miskolc jégkorongsportja már kinőtte a helyi jégcsarnokot, hamarosan befedik a komplexum melletti nyitott műjégpályát, így néhány év múlva két fedett jégcsarnok szolgálja majd a megyeszékhelyen sportoló fiatalokat. A döntést Kriza Ákos polgármester jelentette be csütörtökön a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnökségének kihelyezett ülése után.
Első alkalommal szervezte soros elnökségi ülését Miskolcon a szövetség. A plénum itteni rendezése a miskolci jégkorong fejlődésének, a Miskolci Jegesmedvék elmúlt szezonbeli kiváló szereplésének (három ezüstérem) is köszönhető.
„A szövetség minden segítséget megad az elmúlt idényben remek eredményekkel kitűnő Miskolci Jegesmedvéknek, valamint a hokival is foglalkozó városi sportiskolának ahhoz, hogy a sportágat minél magasabb szintre emeljék" - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Németh Miklós MJSZ-elnök.
A szövetség első embere nagyszerű munkát végeznek a borsodi megyeszékhelyen, hiszen egy csodálatos jégcsarnokuk van, remekül szerepel a csapat, és kiváló bázist építettek a helyi sportiskolával.
„A város 1978-ban, az első jégpálya megépítésével kötelezte el magát a jeges sportok mellett, majd 34 év múlva, 2012-ben eddigi legnagyobb sikerét érte a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata: a MOL Ligában, a magyar bajnokságban és a kupában is ezüstérmet szerzett. A jövőbeni tervek közt szerepel a kettes jégpálya lefedése a TAO-s forrásoknak köszönhetően, a jégkorong Kontinentális Kupa – melyben először szerepelnek a Macik – rendezését pedig Miskolcra hoznánk” mondta a polgármester.
Amint arról az együttes honlapja is beszámolt, társasági adós kérelmek második körében sor kerülhet a másik jégpálya befedésére is. Németh Miklós, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke bejelentette, a szerdai egyeztetésen jóváhagyták a Miskolci Jegesmedvék 34, illetve a Miskolc Városi Sportiskola 392 millió forintos kérelmét, így rövidesen kezdődhet a vállalkozások megkeresése.
Kovács Zoltán főtitkár a Kontinentális Kupa szombati, budapesti sorsolása kapcsán közölte, az október 19-21. között sorra kerülő négyes torna megrendezésére a miskolciak mellett egy finn, valamint egy lett klub kandidált, és bíznak a magyar pályázat sikerében. A negyedik résztvevő a selejtező előző körének a győztese lesz.