MOL csapat Jégkorong Blog

1044 gól született a MOL Liga alapszakaszában

2012.01.24. 12:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Véget ért a jégkorong MOL Liga alapszakasza és már a negyeddöntők első mérkőzéseit is lejátszották. Mi azonban visszatekintünk, és az alapszakasz 140 mérkőzéseit vizsgáljuk a számok tükrében.

Az élen végzett – és ezzel az elődöntőbe jutott Csíkszereda és a Dab. Docler egyaránt 83-83 pontot szerzett. Ennek ellenére az Acélbikák „csak” a második helyen végeztek, mivel a Csikieknek több rendes játékidőben elért győzelmük volt. A bajnokság során összesen 17-szer volt szükség ráadásra.

Utánuk hatalmas a szakadék, hiszen a harmadik Brassó 59, míg a negyedik helyen záró Miskolc közel negyven ponttal maradt le (54) az éllovasoktól. Az FTC és a Steaua egyaránt 47 ponttal zárt, míg a SAPA Fehérvár AV 19 együttese 37-tel, az utolsó helyen végző Újpest pedig összesen 10 pontot tudott összeszedni.

Az idény legtöbb és legkevesebb gólt hozó meccse egyaránt a Ferencváros nevéhez kötődik. A zöld-fehérek Újpest elleni meccsén 19-szer ünnepelhettek gólt a résztvevők (ebből 14-szer a Fradi), míg a dunaújvárosi fellépésük alkalmával mindössze egy találatot láthattak a nézők, 1-0-ra kaptak ki.

Az alapszakasz során összesen több mint 1000 gól született. A csapatok a 140 meccs alatt 1044-szer találtak a kapuba. A legtöbb gólt a Csíkszereda szerezte (169), míg a legkevesebbet az újvárosiak kapták (72). Mindkét rangsor végén az Újpest végzett 82 szerzett és 214 kapott góllal. A bajnokság legnagyobb arányú győzelmét a két éllovas szerezte, a HSC a Steauát, a Dab az Újpestet verte 11-0-ra.

A kapusok közül a Csíkszereda ketrecét őrző Kozuch Stanislav zárt a legjobb mutatóval, 93.67-százalékos hatékonysággal védte csapata hálóját. Ha figyelembe vesszük azon kapusok teljesítményét is, akik az összjátékidő 40%-ánál kevesebbet védtek, akkor is HSC-s kapus az első, Fülöp Róbert 95.12-vel zárta az alapszakaszt.

A büntetések alapján az újpesti Gergely Zsombor tűnik a legdurvább játékosnak. Lejátszott 30 meccsén összesen 150 percet töltött büntetésben. 28 kétperces büntetése mellett egyszer kapott ötperces, ötször tízperces, míg kétszer húszperces büntetést.

A legtöbbször egyébként bottal akasztás miatt állítottak ki játékosokat, összesen 302 alkalommal, míg durva játék miatt 283-szor, gáncsolás miatt pedig 281-szer kellett megszakítani a játékot.

A folytatásban a negyeddöntőben továbbjutó két csapat az elődöntőben találkozik a HSC-vel és a Dunaújvárossal, ahol három győzelemig folyik a párharc, míg a fináléban négy nyert meccs kell ahhoz, hogy a győztes a MOL Liga idei bajnokának mondhassa magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr13741056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása