MOL csapat Jégkorong Blog

Sosem látott magasságokban a magyar női jégkorong

2012.01.14. 09:48 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Az idei év eddigi kétségkívül legnagyobb sportszenzációját a női U18-as jégkorong-válogatott szolgáltatta, amely veretlenül nyerte meg a norvégiai divízió 1-es világbajnokságot és jutott fel az A-csoportba a sportág legelőkelőbb társaságába, többek között Kanada, az Egyesült Államok és Svédország mellé. 

A magyar lányok olyan jégkorong nagyhatalmakat utasítottak maguk mögé, mint Szlovákia, Norvégia és Japán. Az együttes teljesítménye azért is egyedülálló, mert tavaly decemberben újoncként indult az Asiagóban megrendezett kvalifikációs versenyen, majd azt megnyerve szerzett jogot a divízió 1-es indulásra. 

Így tulajdonképpen két hónap leforgása alatt két osztályt lépett feljebb. Magyar női csapat nemhogy az legjobbak között, de még a másodosztálynak számító divízió 1-es világbajnokságon sem járt még korábban soha. Gömöri Csaba a csapat edzője az elutazás előtt úgy fogalmazott, roppant boldog lenne, ha a csapat éremmel térne haza Tromsőből. 

A magyar együttes sikeréről a nemzetközi szövetség honlapja is hosszabb cikkben számolt be, megemlítve benne, hogy legutóbb a Szovjetunió felbomlása után az utódállamok hajtottak végre ilyen jellegű sikersorozatot világbajnokságon. 

A magyar csapatból többen egyéni elismerésben is részesültek, hiszen a torna gólkirálya - és egyben legjobb csatára – Huszák Alexandra lett, míg a magyar együttes legjobbjának a vb legponterősebb játékosát Gasparics Fannit választották a szakvezetők. A vb All Star csapatába kettejük mellett a hátvéd Kiss-Simon Franciskát is beszavazták, míg a torna MVP játékosává Huszákot választották. 

A szakvezető a jégkorong.blognak úgy nyilatkozott, jelenleg hat világklasszis játszik a magyar ifjúsági válogatottban. Az MJSZ adatbázisa szerint 1994-es születésű női játékos mindösszesen 4, míg 1995-ös 8 található hazánkban, közülük 3, illetve 5 hokis ott volt a világbajnokságon. A keret nagyobbik része egy korosztállyal fiatalabbakból, serdülőkből, azaz U16-osokból állt. 

Az A-csoportos világbajnokságon a magyar együttes – mint újonc - a világbajnokkal, továbbá a 4. és az 5. helyezettel kerül egy csoportba. Az idei A-csoportos vb végeredményének tekintetében így jövőre Kanadával, Németországgal és Finnországgal leszünk egy négyesben. 

A körmérkőzések utáni első két helyezett az elődöntőben folytatja, a csoportok harmadikjai egy meccsen döntenek az ötödik helyről, míg az utolsók három mérkőzést játszanak a bennmaradásért és a körmérkőzések legvégén a legjobbak közül egy csapat esik ki. Ha bent maradna a magyar együttes az A csoportban, azzal sporttörténelmet írna, hiszen ilyenre korábban egy magyar jégkorongcsapat sem volt képes. 

A magyar női ifjúsági válogatott játékoskerete:

Kapusok: Németh Anikó (FTC/Erzsébeti Farkasok), Csató Viktória (Bp. Stars).
Hátvédek: Köles Kata (MAC), Kocsondi Nóra (MAC/Erzsébeti Farkasok), Kiss-Simon Franciska, Molnár Mónika (Bp. Stars), Németh Bernadett (FTC/Erzsébeti Farkasok), Tóth Enikő (Sarisanka Presov, SVK).
Csatárok: Bikás Luca (Guildford Lightning, GBR), Gasparics Fanni, Horváth Tifani, Huszák Alexandra, Jókai-Szilágyi Kinga, Krivi Krisztina, Maszlova Kátya, Ungár Rebeka (Bp. Stars), Kiss Andrea, Medgyes Dorottya, Pintér Lili, Somogyi Vivien (MAC), Dabasi Réka (MTK).

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr843540292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása