MOL csapat Jégkorong Blog

Ismét Volán-DAB döntő lesz a jégkorong bajnokságban

2011.03.22. 00:17 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A Volán söpréssel – három győzelemmel -, a DAB a lehető legtovább húzva, öt meccs után jutott a jégkorong bajnokság döntőjébe.

Kialakult a jégkorong bajnokság döntője, melyben a tavalyi évhez hasonlóan a Sapa Fehérvár AV19 és a DAB Docler jutott. A két csapat azonban egészen ellentétes utat járt be az elődöntőkben.

 Az EBEL-ből érkező székesfehérváriak a Miskolc elleni első elődöntőt csak hosszabbítás után büntetőkkel nyerték meg, de a másik két összecsapáson megmutatták miért is szerepelnek a magyarnál egy fokkal erősebb pontvadászatban és alaposan kitömték a borsodiakat.

Így a lehető legkevesebb mérkőzéssel, három győzelemmel jutottak a fináléba. A kedden kezdődő döntőben négy győzelemig megy a párharc, és a fehérváriak idegenben kezdenek, ami azt jelenti, otthon csak két vagy három meccsük lesz.

Jóval nehezebben jutott a fináléba a Dunaújváros. A MOL ligában legjobb magyarként a második helyen végzett együttes a Vasas ellen harcolta ki a továbbjutást. Az elődöntőben az utolsó összecsapásig mindkét gárda hozta a hazai meccseit.

Ha az egész bajnokságot tekintjük, a vasárnapi utolsó meccsig 12-szer találkozott egymással a két együttes, és mindkét fél 6-6 győzelmet könyvelhetett el. Az esélyek a Vasas mellett szóltak, hiszen 2010–2011-es évadban, a Jégpalotában összesen egyszer tudtak nyerni az Acélbikák, még tavaly szeptember 26-án.

A 13-as szám aztán a vendégeknek hozott szerencsét, akik a második harmad végén már három góllal is vezettek. A hazaiak ugyan a záró játékrész elején szépíteni tudtak, de a meccs legvégéig nem sikerült közelebb kerülniük az újvárosiakhoz.

A lefújás előtt nem sokkal ugyan szereztek még egy gólt, de ezután már csak három másodpercük maradt, és ennyi idő alatt már nem tudtak mit csinálni. Így megismétlődik a tavalyi döntő és az újvárosiakat bizonyára fűti a bosszúvágy, hiszen 2010-ben a Volán már négy meccs alatt – söpréssel – lett bajnok. Ha idén is megismétlik ezt a teljesítményt, úgy már pénteken bajnoknak mondhatják magukat.

A döntő menetrendje:

2011. március 22., 18:00, Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19
2011. március 23., 19:00, Sapa Fehérvár AV19–Dab.Docler
2011. március 25., 18:00, Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19
2011. március 26., 18:00, Sapa Fehérvár AV19–Dab.Docler
2011. március 28., 18:00, Dab.Docler–Sapa Fehérvár AV19 (ha szükséges)

· 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr632760934

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Sitio de recursos vinculados 2017.10.28. 03:05:55

Kiállítások az I. világháborúról - A Nagy Háború

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása