A hajrájához közeledik a jégkorong OB I. küzdelemsorozata. A csapatok közül a Vasas és a DAB helye tűnik biztosnak a rájátszásban (utóbbi csütörtökön az Újpestet verte 7-0-ra), míg a harmadik helyért hatalmas harcot vív a Ferencváros és a Miskolc.
A kiírás értelmében az első két helyezett egymás ellen játszik az elődöntőben, míg a harmadik a Sapa Fehérvár AV19 ellenfele lesz. A fehérváriak ugyan nem jutottak be az EBEL rájátszásába, de így is hatalmas meglepetés lenne, ha nem az ő sikerükkel zárulna a hazai pontvadászat.
Ami igazán érdekessé tenné a bajnokságot, ha a Volán második sora lenne a harmadik, erre azonban jelenleg nincs esély. Így ugyanis az elődöntőben a fehérváriak saját farmcsapatukkal küzdhetnének a döntőbe kerülésért.
A legjobb négy között az elődöntőkben három nyert mérkőzésig tart a párharc, míg a bajnoki döntőben már négy nyert meccs kell a bajnoki címhez. Az elődöntőket március 15. és 20. között, a finálét 22. és 31. között rendezik. Természetesen mindvégig váltott pályaválasztással küzdenek a felek. Így legkorábban március 26-án, legkésőbb március 31-én lehet meg a 2010/11-es magyar bajnok.
A fehérváriaknál - akik az elődöntőben és a döntőben is pályahátrányban lesznek – komoly gondot jelenthet, hogy a 60 pontos EBEL-keret helyett, a magyar bajnokságban csak 38 pontos kerettel szerepelhet.
Az EBEL-ben bevett speciális játékos-pontszámítás alapján - ahol is a hokisokat 1-től 4-ig pontozzák attól függően, hogy légiós-e, válogatott-e, és hogy milyen fiatal. Így valószínűleg a légiósok vagy a magyar válogatottban alapembernek számító játékosok közül többen egyszerre nem szerepelhetnek a meccseken.
Ugyanakkor a tartaléksorból előlépőket „doppingolhatja”, hogy bizonyíthatnak a kanadai Kevin Primeaunak, aki 2013-ig hosszabbította meg szerződését a csapattal. A szakember hamar megegyezett Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval, aki nagyra értékelte, hogy a tengerentúli szakember nem több pénzt, hanem erősebb keretet kért a következő szezonra.