Fekti Bálint mindössze 24 éves, de sikerült kivezetnie a Ferencvárost a hónapok óta tartó középszerűségből. A csapat sorra nyeri a meccseit, pedig kinevezésekor még az edző is félt kissé, hiába szerezte edzői képesítését Finnországban
Ennek ellenére a várt eredmények elmaradtak, a klubvezetés a játékosokat is megbüntette, miközben és az alapszakasz során már két edzőt is „elfogyasztottak” a zöld-fehérek. Volt magyar és külföldi is, egyben azonban azonosak voltak, mindketten már jelentős edzői tapasztalatokkal rendelkeztek.
Ezek után meglepő, hogy a Fradi a legjobb teljesítményét egy 24 esztendős, eddig csak a tartalékoknál számításba vett szakemberrel nyújtja. Fekti Bálint kinevezése óta sorra nyeri meccseit a csapat.
Annak tudatában azonban nem meglepő Fekti sikere, hogy ő az első magyar jégkorongedző, aki a világhírű vierumaki egyetemen szerzett edzői képesítést.
A sokak szerint még játékosnak is fiatal szakember úgy véli, könnyű dolga volt, mert amikor a csapathoz került, a játékosok edző nélkül maguk edzettek, és kiváló csapatszellem volt köztük. Az egymásért történő küzdelmet pedig sikerült továbbvinniük, ami jelentősen megkönnyítette az ő munkáját is.
Fekti tisztában van vele, hogy azért mert Finnországban szerzett edzői diplomát, még nem számít akkora névnek, mint egy finn edző, ugyanakkor abban is biztos, hogy ő könnyebben megszokja a magyarországi körülményeket, mint egy finn edző tenné.
A játékosok először meglepődtek, amikor a fiatal szakembert véglegesítették, de mára már senki nem bánja a vezetők döntését. Úgy vélik mindenkivel megtalálta a hangot, jól kijönnek egymással.
Edzései nagyon jók, remekül motiválja a játékosait, jól rakta össze a csapatot és felpörgette őket, ami az eredményeken is látszik. Annak ellenére elfogadják döntéseit, hogy nincs jelentős hokis múltja.
Fekti bevallotta, ő is izgult hogyan fogadják a rutinosabb – nálánál idősebb – játékosok, de számára is roppant kellemes meglepetés volt, hogy feltétel nélkül elfogadták minden döntését.