A legtöbb csapat már túl van a MOL Liga 30. fordulóján is, és lassan eldőlni látszik, hogy a rájátszásban mely együttesek milyen helyezésekért fognak küzdeni. Azonban van olyan csapat, amely úgy érzi, sokszor nem csak az ellenfelekkel kell megküzdenie.
A magyar bajnokságban szereplő Fenestela 68 Brassó vezetői ugyanis úgy vélik, sokszor a játékvezetők nyelvi nehézségek miatt akaratlanul is csapatuk ellen vannak, míg saját játékosaik sokszor fogják a gyengébb eredményt a játékvezetőkre. Ezért a rájátszásra szeretnének külföldi bírókat, de csak a magyarországi mérkőzéseikre. Miklós Ervin, a brassóiak vezetője úgy nyilatkozott, bárkivel is találkoznak a negyeddöntőben, szeretnék, ha külföldi hármas dirigálna a meccsükön. Miklós úgy véli, mind a csapaton belül, és a játékosok között is alapvetően befolyásolják a kommunikációt a téves bírói ítéletek.
A vezető elismerte, nem a riválisokkal vagy a játékvezetőkkel van a legnagyobb bajuk, hanem saját játékosaikkal, akik a legkülönbözőbb helyzetekben is a játékvezetők egyes döntéseire hivatkoznak. Ezzel a lépéssel azonban kizárnák, hogy a játékosok a magyar bírókra fogjanak egy esetleges gyengébb eredményt.
Ennek következtében éltek a lehetőséggel, amely a MOL Liga szabályaival sem ütközik. Természetesen az esettel járó plusz költségeket a brassóiak magukra vállalják. Az eset érdekessége, hogy az otthoni meccseikre nem akarnak külföldi játékvezetőket.
Miklósnak hosszabb távú tervei is vannak, melynek keretében megnövelné a játékvezetők bérezését, így rábírni korábbi klasszis játékosokat, hogy belemerjenek vágni a bíráskodásba, hiszen ők tapasztalatból jobban éreznék egy-egy döntés súlyát.
A brassóiak egyébként jelenleg a kilenccsapatos bajnokság hatodik helyén állnak 43 ponttal. Eddigi harminc meccsükből mindössze 13-at nyertek meg. Legutóbb éppen a Dunaújvárostól kaptak ki 5-3-ra. Hazai pályán, román bírókkal.