Nem a magyar jégkorong-válogatottat tartja a vasárnap kezdődő budapesti divízió I-es világbajnokság favoritjának Rich Chernomaz, a házigazdák szövetségi kapitánya, de ha minden mérkőzésen az utolsó percig küzd, akkor szép eredményt érhet el a csapat.
A februárban kinevezett kanadai szakember az eseményt felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón elmondta, úgy érzi, a felkészülés jól sikerült, megtalálta a hatékonynak ígérkező támadósorokat. Fejtörést csak az okoz neki, hogy a rajtig még egy-egy védővel és kapussal szűkítenie kell a keretet.
Chernomaz szerint a játékosok megtanulták a felállást, és amint a japánok elleni keddi mérkőzésen is látható volt, ez jól működik. Bízik a játékosokban, s bár nem mi vagyunk az esélyesek, úgy véli, a közönség sokat dobhat a teljesítményükön.
Németh Miklós, a magyar szövetség elnöke elmondta, terveik szerint minden meccsen teltház lesz. "A cél az, hogy a csapat minden meccsen a közönség tapsától kísérve jöjjön le a pályáról, függetlenül az elért eredménytől, nem akarunk külön terhet rakni a játékosok vállára" - tette hozzá a hazai szövetség első embere az MTI-nek.
Szélig Viktor csapatkapitánynak ez lesz a 21. vb-je."Rögös utat járt be a csapat és az egész magyar hoki az utóbbi két évtizedben. Most a legfőbb feladatom, hogy segítsem a keretbe bekerülő fiatalokat úgy, mint ahogy engem terelgettek az öregek anno, hiszen előbb-utóbb nekünk is át kell adni a helyet" - fogalmazott Szélig.
Az első ellenfél az a brit válogatott lesz, amely az utóbbi időszakban több kanadai hokist honosított, ráadásul a legutóbbi tétmérkőzésen, a tavalyi ljubljanai divízió I-es vb-n nyert a magyarok ellen. Hétfőn a dél-koreaiak ellen kell kikorcsolyázni a jégre, akik az eddigi tíz magyarok elleni mérkőzésen egyszer sem tudtak nyerni (9 vereség és 1 döntetlen a mérlegük). Az első szünnapot követően, szerdán a torna legnagyobb esélyével, a kazahokkal találkozik a Chernomaz-csapat. A két válogatott ezt megelőzően ötször találkozott, mindig valamilyen szintű vb-n, és rendre az ázsiai alakulat győzött.
Ezután következik még egy szünnap, majd pénteken az olaszok elleni mérkőzés. A két gárda két évvel ezelőtti találkozóján, ugyancsak a budapesti divízió I-es vb "döntőjében" a vendégek hirtelen halálban nyertek. Így akkor ők kerülhettek fel a legmagasabb osztályba, ahonnan aztán tavaly visszaestek. A szombati záráson a japán együttes lesz a magyarok ellenfele.
A program:
április 14., vasárnap:
1. forduló:
Kazahsztán-Japán 12.30
Olaszország-Koreai Köztársaság 16.00
MAGYARORSZÁG - Nagy-Britannia 19.30
április 15., hétfő:
2. forduló:
Olaszország-Japán 12.30
Kazahsztán - Nagy-Britannia 16.00
MAGYARORSZÁG - Koreai Köztársaság 19.30
április 16., kedd: szünnap
április 17., szerda:
3. forduló:
Japán-Koreai Köztársaság 12.30
Olaszország - Nagy-Britannia 16.00
MAGYARORSZÁG - Kazahsztán19.30
április 18., csütörtök: szünnap
április 19., péntek:
4. forduló:
Kazahsztán - Koreai Köztársaság 12.30
Japán - Nagy-Britannia 16.00
MAGYARORSZÁG - Olaszország 19.30
április 20., szombat:
5. forduló:
Nagy-Britannia - Koreai Köztársaság 12.30
Kazahsztán-Olaszország 16.00
MAGYARORSZÁG - Japán 19.30
(Fotó:mti.hu)