Alig egy hét múlva kezdődik az év egyik legnagyobb jelentőségű hazai sporteseménye a Divízió I-es jégkorong világbajnokság. A Papp László Budapest Sportarénában a magyar együttes Japánnal, Dél-Koreával, Olaszországgal, Kazahsztánnal és Nagy-Britanniával szerepel egy csoportban.
A válogatott 30 fős kerete kedden kezdte el a hivatalos felkészülést, melynek központja a káposztásmegyeri Jégpalota lesz. Kemény munka vár a keret tagjaira, hiszen a kanadai Rich Chernomaz irányításával délelőtt és délután is két-két órás jeges edzés, majd közte fizikális, kondicionális felkészülés vár Ladányiékra. Vasárnap egy Lengyelország elleni edzőmeccs színesíti a programot.
Kovács Csaba immár a tízedik felnőtt világbajnokságára készül. A Sapa Fehérvár AV19 szélsője 2004-ben Oslóban mutatkozott be a nemzeti együttesben. Érdekesség, hogy Dusan Kapusta akkori csapatában a jelenlegi válogatottak közül már Horváth András, Szélig Viktor, Tokaji Viktor, Vas Márton, Ladányi Balázs és Sille Tamás is ott volt.
A szélső a hazai szövetség honlapján elárulta, Rich Chernomaznak határozott elképzelései vannak arról, milyen játékot szeretne látni a csapattól. Kovács szerint a munkában nem ismer pardont, ennek megfelelően maximális összpontosítást követel minden hokistól.
Kovács szerint nehéz lenne összehasonlítani a stílusát a korábbi kapitányok módszereivel, filozófiájával, de leginkább az észak-amerikai szakemberek felfogásával rokoníthatóak a jégkorongról vallott elvei.
Kovács úgy véli, izgalmas vb elé nézünk, hiszen Charnomaz olyan taktikát dolgozott ki, amilyet az utóbbi tíz évben sem a válogatottnál, sem a Volánnál nem alkalmaztak. A villámgyors szélső úgy érzi, a hazai rendezésnek megvannak az előnyei és hátrányai is.
„Mivel a csapat gerincét rutinos hokisok alkotják, szerintem képesek leszünk kezelni a helyzetet, megbirkózunk a ránk nehezedő nyomással, a felfokozott elvárással. Ráadásul óriási erőt adhat a közönség szeretete, támogatása. Ami a várható szereplést illeti, az új lebonyolítási rendszer miatt nehéz lenne megtippelni a végső sorrendet” – mondta a vb hivatalos honlapján a jegkorongvb2013.hu-n.
Véleménye szerint kiegyenlítettek az erőviszonyok, ennek megfelelően bárki bárkit legyőzhet. Tisztában van vele, hogy a közönség elvárása – és az ő tervük is – az első két hely valamelyikének megszerzése, ugyanakkor azt is tudja, a feljutás kiharcolása komoly bravúr lenne.
(fotó:mti.hu)