Mindhárom mérkőzését megnyerte a magyar jégkorong-válogatott a lengyelországi Tychyben rendezett tornán. Rich Chernomaz szövetségi kapitány csapata a románokat 7-0-ra, a Koreai köztársaságot 6-1-re, majd a zárónapon a házigazdákat 2-1-re verte, ezzel megnyerte a viadalt.
A torna előtt alig egy héttel hivatalba lépett szövetségi kapitány , a kanadai származású Rich Chernomaz elégedetten nyilatkozott a jegkorongblog.hu-nak a válogatott kerettel töltött első közös hétről.
A szakember elmondta, nagyon örült annak, hogy már az első mérkőzésen is nagyon jól kezdtek, ugyanakkor elismerte, a románok nem a mi szintünk, így nem is meglepő, hogy nem tudtak komolyabb ellenállást kifejteni.
Chernomaz kiemelte, az is bizakodásra adhat okot, hogy a folytatásban egyre komolyabb mérkőzések következtek, de a csapat teljesítménye nem romlott. „Őszintén szólva lenyűgözött a csapat játéka, mindenkivel nagyon meg voltam elégedve. 180 perc alatt összesen két gólt kaptunk, ami önmagáért beszél” – mondta a szakportálnak a játékosként világbajnoki bronzérmet nyerő, korábban a Colorado Rockies, a New Jersey Devils és a Calgary Flames együttesében is megfordult szakember.
Ugyanakkor tisztában van vele, az olimpiai selejtezők eredményei alapján nagyon erős ellenfeleink lesznek áprilisban. A folytatásban valamennyi játékos visszamegy a klubjába, ott folytatja a munkát. Legközelebb február 22-én lesz újabb edzése a válogatottnak.
„Fontos lenne, hogy minél tovább játékban maradjanak a játékosok, de ez a kérdés hamarosan el fog dőlni, a felkészülés programját ahhoz igazítjuk, hogy a kerettagok többsége számáramikor ér véget az idény” – mondta a jegkorongblog.hu-nak.
Rich Chernomaz a kinevezését követően úgy fogalmazott, az A-csoportba jutást jelentő első vagy második hely megszerzése a célja az áprilisi, budapesti divízió I-es világbajnokságon.
A szakember a korábbiakhoz új stílust vezetett be, ami a játékosoknak tetszett, míg ő maga annak örült, hogy „nyitott fülekre” talált az ötleteivel. Szélig Viktor a válogatott csapatkapitánya szerint a kanadai mester remek érzékkel nyúlt bele a mérkőzésekbe. Kiemelte, olyan taktikával játszanak, melyet senki nem játszik a klubjában, ennek ellenére az éles helyzetekben is tudták gyakorolni és alkalmazni őket.
A szintén Franciaországban légióskodó Vas János azt hangsúlyozta ki, Chernomaz igyekszik minden szituációban a helyzethez igazodni, így amikor keménynek kell lenni, akkor kemény, amikor nyugodtnak, akkor nyugodt. Munkáján jól látszik, nem csak nézte, magas szinten játszotta is a hokit.