Miközben a tengerentúli jégkorongéletet az NHL draft tartja lázban, addig itthon is jelentősen mozgolódik a játékos piac, és a csapatok felkészülési programja is napvilágot lát.
Az elmúlt évekkel ellentétben, idén komoly „mozgolódás” van a hazai átigazolási piacon. A csapatok gőzerővel készülnek a következő szezonra és a felkészülési programok szervezése mellett az átigazolásokban is kiemelkedően aktívak.
Az elsőszámú magyar csapata a Sapa Fehérvár AV19 ugyan „elveszítette” legjobbját, az aktív játéktól visszavonult Palkovics Krisztiánt, ugyanakkor két – Magyarországon a legjobbak közé tartozó – új játékost máris szerzett. A fehérvári védősorba Pozsgai Tamás érkezik Dunaújvárosból, míg Palko „pótlására” a kazah Arisztan Temirtauból a nemrég magyar állampolgárságát is megszerző Tyler Metcalfe.
A miskolci Jegesmedvéket valószínűleg komolyan érinti a svéd szakvezető Greg Lindqvist távozása, aki a Brassó ajánlatát fogadta el, ugyanakkor nagy reményekkel várhatják a helyére érkező Tim Kehlert. Palkovicshoz hasonlóan egy másik korábbi válogatott, a legutóbbi szezonban a Jegesmedvéket erősítő Svasznek Bence is a visszavonulás mellett döntött.
Az új edzővel új játékosok – Szirányi Bence a Brianconból, Láda Balázs Fehérvárról, Hegyi Ádám a Dab. Doclertől – is érkeztek, de a borsodiak keretét erősíti már két kanadai játékos Yashar Farmanara és Tyler Czuba személyében. A jégkorong.blog.hu beszámolója szerint az előző szezont Miskolcon befejező Nagy Gergő hosszabbított a borsodi csapattal. És mint elmondta, nagyon jól érezte magát Miskolcon, úgy véli sikeres három hónapot töltött ott.
A dunaújvárosiak így egyszerre két meghatározó védőt veszítettek Pozsgai és Hegyi személyében, - míg a fiatal tehetség Pilcsik Tamást a Ferencváros igazolta le, ugyanakkor az érkezők oldalon egyelőre még nincs jelentősebb név.
Mindenesetre a felkészülés során az Acélbikákra soha nem látott erősségű csapatok várnak, a klub honlapjának előzetese szerint Stephan Lundh együttese csak szlovák extraligás együttesekkel méri össze erejét a szezon előtti felkészülés hajrájában.
Augusztus 29-én a Dukla Trenčín gárdája ellen korcsolyáznak majd jégre a DAB hokisai, szeptember 4-én a SHK Piestany otthonában, majd egy nappal később a HK Nitra vendégeként lépnek jégre Galaniszék. A felkészülési mérkőzésekkel kapcsolatban azonban akad még kérdőjel is, hiszen egy találkozóra még szüksége lesz Acélbikáinknak a nyáron, melyre jelen állás szerint augusztus 28-án, vagy 30-án kerül majd sor az Érsekújvár, vagy az MHC Martin csapata ellenében.