MOL csapat Jégkorong Blog

Kialakult a jégkorong-válogatottak 2012–13-as programja

2012.05.22. 15:25 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Véget ért az A-csoportos jégkorong világbajnokság, melyet a várakozásoknak megfelelően  Oroszország nyert meg. Ovecskinék sikerükkel bebiztosították vezető helyüket. Az oroszok, a 2009 vb óta tartják vezető helyüket, míg Kanada az olimpiai bajnoki címe ellenére egyre hátrébb csúszott, jelenleg már csak az ötödik. Magyarország jelenleg a csúcsot jelentő 19. helyen áll.

A magyar együttesnek jövőre négy jelentős tornán kell bizonyítani, hogy a legjobbak közt a helye. A jegkorong.blog.hu információi szerint a következő szezonban nagyon sűrű lesz a legjobbak programja.

Az eddigi programba ugyanis bejött egy decemberben esedékes erdélyi túra, így valószínűleg, a 2012–13-as szezonban négy tornán - novemberben, decemberben, februárban és áprilisban - is szurkolhatunk legjobbjainknak

A budapesti olimpiai selejtező és a világbajnokság mellett – reményeink szerint – februárban Koppenhágában is érdekeltek leszünk, ami azt jelentené, hogy Sofronék a budapesti olimpia selejtezőt megnyerték, és három A-csoportos csapattal a szocsi olimpiáért küzdhetnek.

Ehhez a programhoz jött hozzá a decemberi EIHC torna, melyen a rendező románok mellett Lengyelország és Kazahsztán lenne az ellenfelünk.

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) pénteki kongresszusán – ahol megerősítették, hogy Magyarország egyedüli pályázóként elnyerte a 2013-as divízió I/A-csoportos világbajnokság rendezési jogát – a felnőtt válogatott mellett az utánpótlás és a női együttes programja is világossá vált. 

Így amíg a férfiaknak csak Budapestre, a felnőtt női válogatottnak Új-Zélandra kell utaznia a divízió II-es tornára, míg az ő olimpiai selejtezőjüket idén ősszel Barcelonában rendezik.

A magyar érdekeltségű tornák a 2012–13-as idényben:

Férfiak:
Felnőtt: divízió I/A-osztály (Budapest, 2013. április 14-20.), résztvevők: Magyarország, Olaszország, Kazahsztán, Japán, Nagy-Britannia, Koreai Köztársaság
Juniorok (U20): divízió II/A (Brassó, 2012. december 15-21.), Magyarország, Japán, Litvánia, Spanyolország, Hollandia, Románia
Ifjúságiak (U18): divízió II/A (Tallinn, 2013. március 31.-április 6.), Magyarország, Románia, Litvánia, Nagy-Britannia, Horvátország, Észtország
Nők:
Felnőtt: divízió II/A (Auckland, Új-Zéland, 2013. április 8-14.), Magyarország, Olaszország, Ausztrália, Új-Zéland, Szlovénia, Lengyelország
Ifjúságiak (U18): elit-vb (Vierumäki, Finnország, 2012 december–2013 január), A-csoport: Magyarország, Kanada, Németország, Finnország, B-csoport: Egyesült Államok, Svédország, Csehország, Oroszország
Olimpiai selejtezők:
Férfiak:
helyszín: Budapest
időpont: 2012. november 8-11.
résztvevők: Magyarország, Hollandia, Litvánia és az előselejtező (Horvátország, Szerbia, Mexikó, Izrael) győztese
Az első helyezett jut tovább, és játszik majd 2013. február 7-10. között Dániában a dán, fehérorosz, szlovén hármassal. Ebből a kvartettből az első helyezett jut ki az olimpiára.
Nők:
előselejtező:
helyszín: Barcelona
időpont: 2012. szeptember–október
résztvevők: Magyarország, Spanyolország, Horvátország, Dánia
Az első helyezett jut tovább a selejtezőbe, és játszik majd 2012. november 8-11. között a selejtezőben (Lettország vagy Kína). A kvalifikációs-sorozat utolsó állomását 2013. február 7-10. között tartják Szlovákiában, illetve Németországban.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr434531558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása