Szerdán kezdődik a jégkorong MOL Liga döntősorozata. Ez lesz a Liga történetének negyedik fináléja, és már biztos, hogy új név kerül a kupára a kétszeres győztes Csíkszereda és a Vasas Budapest Stars után.
Az idei fináléba a Dab. Docler és a Miskolci Jegesmedvék jutottak, és előzetesen mindenki a dunaújvárosiak győzelmére fogadna, nem szabad elfelejteni, hogy a borsodiak az elődöntőben 2-0-s hátrányból felállva, idegenben aratott győzelemmel búcsúztatták a címvédő HSC-t.
A bajnokság során eddig ötször találkoztak egymással és a meccseik eredménye egyértelmű újvárosi dominanciát mutat. Először szeptemberben csaptak össze a felek, és az újvárosi meccsen a hazaiak erőfitogtatást tartottak, mindhárom harmadod megnyerve 6-1-es győzelmet arattak.
Két héttel később Miskolcon a Jegesmedvéknek egy roppant izgalmas meccsen sikerült a visszavágás. A hazaiak a második harmad közepén már 3-0-ra is vezettek, de a vendégek bő négy perc alatt felzárkóztak, és esélyük volt az egyenlítésre is. Ennek érdekében az utolsó percekben már kapus nélkül rohamoztak, és a hazaiak a lefújás előtti pillanatokban szerezték meg a negyedik góljukat.
A novemberi meccsükön az újvárosiak kerültek háromgólos előnybe, és ők nem is szórakozták ezt el, így magabiztosan nyerték a találkozót. Karácsony után ismét a Fejér megyei város volt a helyszín és a hazaiak megint három góllal vezettek, most azonban majdnem sikerült a miskolciaknak az egyenlítés. Egy perc alatt két emberelőnyös gólt is szereztek, de végül Újvárosban maradt a három pont.
Az újévet is egymás ellen kezdték a felek, és a miskolci derbin megszületett a párharc eddigi egyetlen idegenbeli sikere. A hazaiak az első harmad után 2-0-ra vezettek, de ezt a harmadik húsz percben kiegyenlítette a Dab. A ráadás sem hozott gólt, így végül a büntetők döntöttek, és ezt a vendégek lőtték pontosabban.
Az öt meccsen tehát eddig négy dunaújvárosi győzelem született, és idegenben is csak Pozsgaiék tudtak nyerni. Ez azonban semmit nem jelent, hiszen a miskolciak a HSC ellen idegenben harcolták ki a továbbjutást, és az utolsó két meccsükön még gólt sem kaptak.
Ugyanakkor a Dab. játékosaira a bajnoki döntő mellett Nationalliga meccsek is várnak, és ezek illetve az ezekre történő utazások fáradalmai további energiákat emészthetnek fel, ami a miskolciak malmára hajthatja a vizet.
A döntő pontos programja:
2012.02.15 szerda 18:00 Dab.Docler - Miskolci JJSE
2012.02.16 csütörtök 18:15 Dab.Docler - Miskolci JJSE
2012.02.19 vasárnap 18:30 Miskolci JJSE - Dab.Docler
2012.02.20 hétfő 18:15 Miskolci JJSE - Dab.Docler
2012.02.23 csütörtök 18:15 Dab.Docler - Miskolci JJSE (ha kell)
2012.02.24 péntek 18:15 Miskolci JJSE - Dab.Docler (ha kell)
2012.02.27 hétfő 18:15 Dab.Docler - Miskolci JJSE (ha kell)