A miskolci Jegesmedvék jelenleg a harmadik helyen állnak a jégkorong MOL Liga küzdelmeiben. Eddigi tizenhét meccsükből tizenegyszer győztesen hagyták el a pályát, egyszer szétlövésben kaptak ki, míg öt alkalommal a rendes játékidőben bizonyult jobbnak ellenfelük.
A csapat erejét mutatja, hogy a Magyar Jégkorong Szövetség döntése alapján a borsodiak játékosa Fodor Szabolcs bizonyult az elmúlt hét legjobbjának. A korábbi válogatott támadó sokadvirágzását éli, és játékán jól látszik, hogy Miskolcon profi körülmények között szerepelhet és csak a játékkal kell foglalkoznia.
Fodor a tizenhét forduló alatt 11 gólt és 13 asszisztot jegyzett, ezzel a Miskolc harmadik legeredményesebb játékosa. „Szerencsére jól megy nekem és a csapatnak is. Az október különösen jól sikerült, hiszen egy időre a dobogó legmagasabb fokára is felléphettünk. Ugyanakkor egy sportoló sosem lehet elégedett, így keményen tovább kell készülnünk, hogy folytatni tudjuk, amit elkezdtünk” – mondta a szövetség honlapján abból az alkalomból, hogy ő lett október legjobbja.
Úgy véli voltak olyan mérkőzések, amiket hozniuk kellett volna, és elbukták; de akadtak olyan találkozóik is, amikor senki sem gondolta, hogy nyerhetnek, mégis képesek voltak a bravúrra. Szerinte ezt annak köszönhetik, hogy egyre jobban összecsiszolódnak, a harmadik sorban szereplő miskolci fiatalok is egyre inkább felveszik a ritmust, és értékes tapasztalatokkal gazdagodnak.
„Lindqvist leginkább abban más, ahogy hozzánk, játékosokhoz közelít. Tulajdonképpen a barátaiként kezel minket, de nagyon vigyáz arra, hogy egy adott határt ne lépjen át” – mondta Fodor. A csapat eredményei azt mutatják, hogy a szakember jól egyensúlyoz ezen a középúton. Mint a támadó elmondta a munkában nem ismer tréfát.
A svéd mester már az elején elmondta nekik, ha elvégezik, amit mond, akkor a legjobb barátok lehetnek, ha viszont nem lesznek partnerek az elképzelései megvalósításában, akkor a legrosszabb ellenségekké válhatnak.
A sikerek mellett azonban kicsit csalódott, hiszen a jövő hétvégi Négy Nemzet Tornára nem került be a szövetségi kapitány Kevin Primeau keretébe. Csalódottsága főleg annak tükrében érthető, hogy az esemény házigazdája éppen Miskolc lesz. Ugyanakkor igyekszik túltenni magát a csalódottságon és mindent megtesz a Jegesmedvék sikereiért.