MOL csapat Jégkorong Blog

A Volán pénteken már döntős lehet a jégkorong bajnokságban

2011.03.17. 19:49 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A jégkorong bajnokság középszakasza csak vasárnap ért véget, de már az elődöntők első párharcait is lejátszották a csapatok. A három győzelemig tartó elődöntők legkorábban pénteken, legkésőbb vasárnapig befejeződnek. Azaz a csapatok hat nap alatt akár öt meccset is vívhatnak.

Az egyik ágon (Volán-Miskolc) valószínűleg három meccsen eldől a továbbjutás, míg a másik összecsapáson (DAB-Vasas) nem elképzelhetetlen, hogy öt meccs és hosszabbítások sora dönt a fináléba kerülésről.

Az első meccsek után azonban úgy tűnt, pont fordítva sül el minden, ugyanis éppen az a meccs volt roppant szoros, amelyet előzőleg simának véltek, míg a másik oldalon a Vasas kiütéses győzelmet aratott a dunaújvárosiak felett.

A Miskolci JJSE–Sapa Fehérvár AV19 meccs első harmada gólzáport hozott, hiszen 3-3-al zártak a felek, majd a második húsz percben már jobban koncentráltak az EBEL-ből visszatért fehérváriak és elhúztak három góllal. A harmad vége előtt két másodperccel szépítettek a hazaiak, majd a harmadik játékrészben hatalmas meglepetésre sikerült egyenlíteniük is.

A hosszabbításban nem született gól, így a szétlövés döntött. Ebben jobban koncentráltak a vendégek és végül Eric Johansson lőtte be a győzelmet jelentő gólt. A két együttes második – fehérvári – összecsapása aztán már a papírformát hozta.

A miskolciak ugyan sokáig jól tartották magukat, hiszen az első harmadban csak egy gólt kaptak, de második játékrészben már ellépett a volán, a harmadikban pedig kiütésessé tette győzelmét. A harmadik húsz percben úgy ütöttek t gólt, hogy abból hármat másfél perc alatt rámoltak be budai Krisztián kapujába.

A két csapat közti különbséget jól jelzi, hogy a Jegesmedvék még kettős emberelőnyből sem tudtak betalálni a hazaiak kapujába. A Volán így összesítésben 2-0-ra vezet, és ha győz pénteken, már biztos döntős.

A másik ágon sokkal kiélezettebb küzdelemre lehet számítani. Ez még akkor is igaz, ha az első meccsen a középszakaszt élen záró Vasas négy gólt szerezve lenullázta a második Dab.Doclert.

A második meccs azonban jóval szorosabb volt. Az első és a harmadik harmad is gól nélkül zárult, a másodikban azonban előnybe kerültek az Acélbikák, és hiába egyenlített a Vasas, a Ferencvárostól villámigazolással megszerzett Peterdi megszerezte a vezetést - amely mint később kiderült, a győzelmet jelentő gól volt -, így kiegyenlítve a két csapat párharcát.

Eredmények:

Vasas HC–Dab.Docler 4-0 (0-0, 2-0, 2-0).

Dab.Docler–Vasas HC 2-1 (0-0, 2-1, 0-0)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1-1.

Miskolci JJSE–Sapa Fehérvár AV19 6-7 (3-3, 1-3, 2-0, 0-0, 0-1) – szétlövéssel

Sapa Fehérvár AV19–Miskolci JJSE 9-1 (1-0, 3-1, 5-0)
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-0.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr942748291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása