Egy év alatt három edző, válogatott játékosok távozása, pálya és anyagi gondok. Ezek nehezítették a szezon során a Fradi jégkorongcsapatát, de a játékosok a Magyar Kupa bronzmeccsén megmutatták, létezik még a Fradi-szív.
A Ferencváros jégkorongcsapata a hétvégén remek játékkal, 4-0-s győzelemmel megszerezte a harmadik helyet a Tippmix Magyar Kupában. A zöld-fehérek dolgát könnyítette, hogy a hazai pályán szereplő Miskolcból eltiltás miatt hiányzott két legjobb védője Derton és Waddell. A győzelem értékét növelte, hogy egy nappal korábban az elődöntőben súlyos, 9-1-es vereséget szenvedtek a Vasastól.
A győzelem lehetett volna nagyobb arányú is, ha a Jegesmedvéknél nem véd parádésan az éppen a Fraditól elcsábított Budai Krisztián. A miskolciak így hiába játszottak jelentős fölényben, a gólokat a Fradi ütötte és végül simán nyerte a bronzcsatát.
A zöld fehérek sikerüknek köszönhetően hét év után nyertek ismét érmet egy sorozatban. Azonban mégsem örülhetnek feltétel nélkül a fővárosiak, hiszen az egész évet figyelembe véve zűrös szezon van mögöttük.
Egy idény alatt három edzőt „fogyasztottak el”, de nem akartak jönni a jobb eredmények. Hiába próbálkoztak külföldi szakemberekkel, a legjobb megoldás végül a fiatal Fekti Bálint lett, akivel több meglepő győzelmet is arattak. Fekti Finnországban szerzett edzői diplomát, és bár sokan féltették remekül megértette magát magyarral és külföldivel, fiatallal és öreggel.
A játékosoknál is jelentős volt a lemorzsolódás, hiszen amíg a szezont közel harminc hokissal kezdték, mostanra alaposan csökkent a létszám.
Ugyanakkor semmi nem garantálja, hogy a jelenlegi keretet is sikerül egyben tartani a következő szezonra, hiszen már idén is többen távoztak, amikor a vezetőség csökkentette a játékosok fizetését. Az anyagi gond egyébként is fontos tényező a magyar jégkorongban, hiszen az EBEL-ben szereplő Fehérvár kivételével, szinte minden csapatnál adódnak kisebb-nagyobb gondok.
Ehhez jöttek a pálya gondok, melyek legabszurdabb változatában még az is szóba került, hogy a Fradi Újpestre költözik. Végül semmi nem lett ebből a rémálomból, és maradtak Pesterzsébeten.
A játékosok ilyen „előélet” után nyerték meg a Magyar Kupa bronzérmét, ami az egész szezont figyelembe véve dicséretes teljesítmény. A folytatásban a bajnokság pénteken kezdődő középszakaszában – melyet a harmadik helyről kezdenek - javíthatnak Jánosiék, kérdés mekkora erőt merítenek a mostani sikerből. Az igazi bravúr az lenne, ha a bajnokság végén is érmet nyernének.