Jánosi Csaba a Ferencváros jégkorongozója amolyan kettős életet él. A nap egyik felében próbálja a diákokat a tisztességes életre tanítani, délután viszont szó nélkül fellöki, aki az útját állja.   Jánosi Csaba egy átlagos napon délelőtt testnevelést tanít, majd délután edz vagy meccset játszik a Ferencváros jégkorong csapatában. Amíg a Deák téri Evangélikus Gimnáziumban a jó viselkedésre okítja a gyerekeket, addig a jégen ütközik, esik, sőt ha a játék úgy kívánja, akár ő lök fel másokat. Ennek ellenére élvezi ezt a kettősséget.

„A jégkorong nem olyan durva sportág, mint sokan gondolják. Kemény összecsapások vannak benne, de mivel komoly védőfelszerelés van rajtunk, sokszor kívülről sokkal keményebbnek tűnik egy dolog, mint a jégen. Úgy gondolom, vannak ennél jóval durvább, sérülésveszélyesebb sportok is” – mondta a 30 esztendős játékos.

A Fradit 1999 óta – egy év megszakítással - szolgáló kiváló csatárt, az sokkal jobban bántotta, amikor a diákjai egyszer azt mondták, látták és hallották amint a jégen káromkodott, miközben ezt az iskolában tiltja a tanulóknak. Hiába a pedagógusi végzettség, a csapaton belül nem vágyik vezérszerepre, nem utasítgatja a fiatalabbakat, de ha tanácsot kérnek tőle, vagy a véleményére kíváncsiak, mindenkinek szívesen segít, mert úgy érzi, adnak a véleményére, elfogadják őt.
 
„Nem vágyom rá, hogy külföldön játsszak, valamiért sose vágytam. Jól érzem magam itthon, a tanítást se hagynám abba, és már öreg is vagyok hozzá. Nekünk még nem voltak olyan lehetőségeink, mint a mostani fiataloknak, hogy már tizenévesen kipróbálhatják magukat egy idegen országban” – mondta.  A játékos úgy érzi, azért mert jobban kinyílt a világ, a külföldi kaland nagyban függ egy fiatal személyiségétől is, hogy miként viseli a távollétet a szüleitől, a megszokott környezettől, mert ez a nagy lehetőség ellenére, az említettek miatt elsülhet rosszul is.

Úgy véli, ha valaki meghatározó játékos egy hazai csapatban, a hokiból itthon is meglehet élni, ő azonban szeret annyira tanítani, hogy mindkettőt csinálja, amíg lehet. Ehhez az iskolától is nagy segítséget kap, hiszen az idei évben fizetés nélküli szabadságon van, mert a klubja csak délelőtt tud edzeni. A válogatott keretben egyébként mindenkinek van „civil” foglalkozása is, a legtöbbjüknek diplomája, de csak ő gyakorolja a hivatását a jégkorong mellett.

A válogatottal 2009-ben részt vett az A-csoportos világbajnokságon, ami eddigi pályafutása legnagyobb sikere. „A bő keret hetente szűkült és az utolsó kieső ember helyére ketten voltunk. Egész éjjel nem aludtam, aztán reggel hívott a másodedző és csak annyit mondott: Gratulálok. Még ekkor se fogtam fel mi történt, csak amikor az újságokban is olvastam, akkor hittem el igazán”.

Reálisan látja pályafutását és jelenlegi helyzetét. Úgy véli, még 4-5 évig eljátszhat, ha nem lesz komolyabb sérülése, hiszen eddigi pályafutását „megúszta” egy keresztszalag szakadással. Úgy gondolja jelenleg reális, hogy nincs benne a válogatottban, hiszen a tavalyi szezonja nem sikerült túl jól. „Mindig elfogadtam, amit adott a sors, most sincs bennem megbántottság. Nem csalódottságként élem meg, így ha mégis hívnak az hatalmas örömöt jelent”.