Mindössze kilenc mérkőzés van hátra a jégkorong MOL Liga idei alapszakaszából. Az már korábban eldőlt, hogy a 48 meccses alapszakaszt a Dab.Docler zárja az élen, miként az is biztos, hogy a Ferencvárosnak és az Újpestnek nincs esélye a legjobb négy közé kerülni.
Akad olyan együttes, amelyiknek két, míg többeknek három meccse van még hátra, és a Miskolc második helye szinte biztosnak mondható, a maradék két helyre három csapatnak van még esélye.
A szabályok szerint az alapszakaszt már januárban megnyerő Dab.Docler választhat magának ellenfelet a rájátszásba jutó további három együttes (HSC Csíkszereda, Érsekújvár, Brassó) közül.
Jelenleg a nyolcvan pontos Csíkszereda várhatja a legkedvezőbb helyzetből a véghajrát, hiszen előnye egy illetve négy pont a riválisaival szemben. Ha valamennyi hátralévő meccsét nyeri, úgy semmi sem menti meg a harmadik helytől. Ugyanakkor nincs könnyű helyzetben a HSC, hiszen pénteken fő riválisát a Brassót fogadja. A hátralévő két meccsét is otthon játssza, de amíg a Fradi ellen biztosra vehető győzelme, a Dunaújváros ellen kérdéses, mennyire veszi komolyan a Dab. a találkozót.
A Brassónak annyival nehezebb a helyzete, hogy a Fradit és a Doclert ők is fogadják, ugyanakkor a Csíkszeredával idegenben kell megmérkőzniük, ami valószínűleg mindkét csapatnak az év meccse lesz.
Annyiból az Érsekújvárnak van a legnehezebb helyzete, hogy már csak két mérkőzése van az alapszakaszban. Ezek közül az Újpestet valószínűleg idegenben is legyőzik, míg a Miskolc vendégjátéka azon is múlik, a Jegesmedvék mennyire veszik komolyan a túrát, hiszen már biztos a helyük a rájátszásban.
Ugyanakkor nem elhanyagolható tény, hogy a szezon során többnyire csak epizódszerepre kárhoztatott Ferencváros és Újpest egy esetleges pontszerzéssel – vagy győzelemmel – alaposan bekavarhat a három rájátszásra hajtó együttes jövőjébe.
A rájátszásban, ha az alapjátékidő (60 perc) után döntetlen az állás, a hosszabbításban az első gólig játszanak. A csapatok húszpercenként kapnak negyedóra pihenőt, és - ha nincs kiállítás - 4-4 mezőnyjátékos lehet a pályán. Ezen kívül lesz gólbíró és - egyelőre csak Miskolcon - videóbíró.
A rájátszásért küzdők hátralévő meccsei és jelenlegi helyzetük a MOL Ligában:
Nové Zámky–Miskolc
Csíkszereda–Brasov
Csíkszereda–FTC-ESMTK
Brasov–Dab.Docler
Újpesti TE–Nové Zámky
Csíkszereda–Dab.Docler
Brasov–FTC-ESMTK
3. Csíkszereda 80 pont
4. Nové Zámky 79 pont
5. Brasov 76 pont