A pénteken rajtoló MOL Ligával új fejezet kezdődik a magyar jégkorong történetében: a nemzetközi sorozat egyben magyar bajnokság is, és mivel az utóbbi tíz évben egyeduralkodó Fehérvár ebben a szezonban kizárólag az osztrák pontvadászatra összpontosít, biztosan új győztest avatnak. Idén hét csapat részvételével rendezik meg a Mol Ligát, melyben a négy magyar együttes mellett két román és egy szlovák csapat vesz részt.
Ez lesz a MOL Liga ötödik évada, és először vesz részt benne szlovákiai együttes, mégpedig az Ice Tigers Nové Zámky. Ahogy az a rajtot felvezető szerdai sajtótájékoztatón elhangzott, az érsekújváriak már korábban is szerettek volna csatlakozni az eddig magyar-román ligához, és nagyon örülnek neki, hogy ez most végre sikerült nekik.
A MOL Ligában címvédő Dab.Docler természetesen ezúttal szeretne magyar bajnoki címmel is ünnepelni - legutóbb 2002-ben volt aranyérmes a dunaújvárosi együttes -, míg a Miskolc, amely története során először volt finalista az ob I-ben és a MOL Ligában is az előző felvonásban, szintén esélyesnek számít.
A Dab és a Miskolc mellett másik két magyar csapat, a nyáron megerősödött Újpest és Ferencváros-ESMTK, míg Romániából a Csíkszereda és a Corona Brasov indul a MOL Ligában. Utóbbi két együttes ugyancsak a négy közé jutást tűzte ki célul.
Az alapszakaszban minden együttes 48 mérkőzést vív február 25-ig. Az elődöntőben az első a negyedikkel, a második a harmadikkal találkozik három győzelemig tartó párharcban. A fináléban négy siker szükséges az aranyéremhez. A döntő első időpontja március 12., és legkésőbb március 26-án avathatnak bajnokot.
Amennyiben a MOL Ligát nem magyar együttes nyeri, úgy az a csapat lesz a hivatalos magyar bajnok, amely a MOL Ligában a legelőkelőbb helyen végzett.
Az osztrák EBEL-ben edződő fehérváriak - mint ahogy az elmúlt évtizedben és főleg a legutóbbi elődöntőben és fináléban is látszódott - kinőtték a magyar bajnokságot. A legutóbbi szezonban a négy között a Dunaújvárost 3-0-s összesítéssel, 16-3-as gólkülönbséggel, a döntőben pedig a Miskolcot 4-0-s összesítéssel, 34-5-ös gólkülönbséggel győzték le.
Pénteken három találkozóval veszi kezdetét az idei sorozat. A Miskolci Jegesmedvék a Ferencvárost fogadják, míg az Újpest a Brassó vendége lesz. A szezon első „nem magyar” meccsén a Csíkszereda látja vendégül a szlovák „tigriseket”.