MOL csapat Jégkorong Blog

A Sapa Fehérvár az EBEL elsőségért száll harcba

2012.08.19. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

1008molliga00004_kicsi.jpgA Sapa Fehérvár EBEL-csapata a hétvégén az „OB I-es bajnoki döntő visszavágóján” a Miskolci JJSE-vel vívott felkészülési mérkőzést. Miként tavasszal, ezúttal is az EBEL-ben edződött fehérváriak sikerével zárult az összecsapás. A mostani találkozó érdekessége volt, hogy nem csak a csapatok cseréltek, a harmadok elején a bírókat is váltogatták.

A hazaiaknál csak Johansson hiányzott a keretből, de immár ő is Magyarországon tartózkodik. Ott volt a csapatban természetesen Sofron István is, akinek végül nem jött össze a KHL-szerződés. A meccsen aztán kidomborodott a tudásbeli különbség és a fehérváriak végül 4-1-re nyertek.

A Volánnak szüksége is van a hasonló hőfokú meccsekre, hiszen szeptember elején már az EBEL-ben kell teljesítenie. A keret immár teljes, hiszen a napokban Eric Johansson is csatlakozott a társakhoz. Sőt, az is véglegessé vált, hogy Sofron István itthon marad a szerződése lejártáig.

A csapat kanadai szakvezetője Kevin Primeau hazájában töltötte a nyarat, és mint az fmh.hu-nak elmondta, mindössze hat hetet töltött otthon, és mivel sok feladata volt, örült is, hogy jönni kellett, mert ezeket maga mögött tudhatta.

„Jónak tartom az újonnan érkezetteket. Tudatos döntés volt az is, hogy csak két külföldi bekket foglalkoztatunk, így a fiatal hátvédek fejlődhetnek. Tehetséges fiataljainknak be kell épülniük a csapatba. Hetényi, Varga, Pozsgai, Orbán helyét meg kell szilárdítani, mert az idősebb játékosok nem fognak a végtelenségig jégkorongozni. Ha nem dolgozunk a következő szezonokért már most, gondjaink lehetnek” - mondta a Volán nyári igazolásairól.

Sofron maradásának kifejezetten örült, és úgy gondolja a két új igazolás Banham és Bailey is hasznára lesznek a csapatnak. Előbbit tapasztalt csatárnak tartja, aki sokat hozzátehet a csapat teljesítményéhez, míg Bailey fejlődése számára napról  napra nyilvánvalóbb.

Primeau szerint csapata annyira kiegyensúlyozott, hogy a legnagyobb ígéretek megvalósítására is képes lehet. „Ahogy tavaly, most is az 1-6. közé kell jutnunk, de a léc magasságát mindig emelni kell. A két évvel ezelőtti csapatról eszembe sem jutott volna kijelenteni, hogy bajnokesélyes, hiszen akkor a harmadik sor centere még nem ütötte meg az EBEL szintjét” – mondta a szakvezető, aki úgy érzi a legnagyobb célt is megnevezhetik a Sapa esetében.

Nagyon tetszik számára, amit az elmúlt napokban a közös munka során látott, de tisztában van vele, a többi csapathoz hasonlóan őket is a meccsszituációk tesztelik majd. Ennek ellenére úgy véli csapata mindenesetre felkészült a legjobbra.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr794719792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása