A múlt héten rendezett EBEL-ülésen több, eddig kétes kérdés tisztázásra került. Így eldőlt, hogy a szlovén Jesenice helyett az egyaránt osztrák Dornbirn és Innsbruck indul a 2012–13-as szezonban. A liga felfüggesztette a szlovén csapat tagságát, amíg az rendezi nehéz pénzügyi helyzetét. A Jesenice nem tudott eleget tenni a kért garanciáknak.
Szeptember 7-én kezdődik az EBEL 2012/13-as idénye, míg a döntő hetedik mérkőzésének időpontja 2013. április 11. A lebonyolítás alapján az alapszakasz két teljes oda-vissza körből, azaz 44 meccsből állna.
A jégkorong.blog.hu beszámolója alapján az alapszakasz vége után a mezőnyt kettészedik, az első hat helyezett a rájátszásba jut, a 7–12. helyezettek pedig a maradék két helyért küzdenek a középszakaszban, amely január 20-án kezdődik.
Mindkét csoport egy teljes kört, azaz 10 mérkőzést játszik ebben a szakaszban. Újdonság, hogy az első három helyezett ellenfelet választhat a negyeddöntőben, természetesen a középszakasz végeredményének sorrendjében, az 5–8. csapatok közül. Ez a rendszer egyébként Európa több, jelentős bajnokságának lebonyolításával.
Így a jövőben nem lehet arra apellálni, hogy valaki gyengébb helyezést érjen el, hogy a kívánt ellenféllel játsszon a folytatásban. A jövőben a minél jobb helyezésekért kell harcolni, hogy „választhasson” ellenfelet. A negyeddöntők február 24-én kezdődnek.
A sorozatban érdekelt magyar együttes a Sapa Fehérvár AV19 szakosztály-igazgatója Ocskay Gábor a jégkorong.blog.hu-nak elmondta, idén sokkal nehezebb dolguk lesz bekerülni a rájátszásba, hiszen a létszámbővítésnek köszönhetően két újabb nagy vetélytársat kaptak az új szezonra, akik pénzügyileg stabilabb lábakon állnak, nagyobb a költségvetésük a fehérvári klubnál.
A Volánnak ez lesz a hatodik szezonja az osztrák bajnokságban, és az eddigi 10 csapathoz képest idén 12-en indulnak harcba a bajnoki címért. Főleg az jelenthet nehézséget, hogy a két új tag, a Dornbirn és az Innsbruck elleni meccseket nem lehet egynapos utazással elrendezni.
Ocsakyék bíznak benne, az idei szezonra is sikerül a tavalyihoz hasonló erősségű keretet összehozni. A szakosztály-igazgatója bízik benne, hogy heteken belül letisztázódnak az egyelőre még nyitott kérdések.
Tisztában van vele, hogy az egyik legnagyobb erősítés az előző kiírás gólkirályának Sofron Istvánnak a megtartása lenne. Mint Ocskay elmondta, a csatárnak érvényes szerződése van, de nem akarják röghöz kötni, hiszen tudnak a Hári Jánost is foglalkoztató svéd Modo Hockey érdeklődéséről.
A 12 csapatos liga résztvevői: Dornbirn, Graz, Innsbruck, Klagenfurt, Linz, Salzburg, Vienna Capitals, Villach (mind a nyolc osztrák), Medvescak (horvát), Znojmo (cseh), Olimpija Ljubljana (szlovén) és a Sapa Fehérvár AV19.