MOL csapat Jégkorong Blog

Az alapszakasz vége előtt szinte minden eldőlt a MOL Ligában

2012.01.19. 06:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A jégkorong MOL Liga alapszakaszának utolsó körétől függetlenül választ kaptunk szinte minden eddigi nyitott kérdésre. Így biztos, hogy az alapszakaszt megnyerő Csíkszereda és a második helyen végző Dab. Docler már résztvevője az elődöntőnek.

A negyeddöntős csapatok kiléte is már korában eldőlt, itt azonban hatalmas harc volt a minél jobb helyezés eléréséért, hiszen aki előrébb végez, az első két meccsét hazai környezetben játszhatja a két győzelemig tartó párharcban.

Végül a bajnokságban pazar hajrát bemutató Brassó szerezte meg az alapszakasz harmadik helyét, míg a negyedikre a rajt előtt titkos esélyesnek is kikiáltott Miskolci Jegesmedvék értek oda.

A miskolciak csak önmaguknak tehetnek szemrehányást, hiszen remekül kezdték a szezont, de egy jelentősebb hullámvölggyel lemaradtak az élen állóktól. A harmadik hely megszerzésére még így is lett volna esélyük, de az utolsó előtti fordulóban éppen a Brassótól kaptak ki hazai pályán, így negyedikek lettek.

A bajnokságban már csak egy nyitott kérdés van, hiszen az 5. és a 6. hely azonban még nem dőlt el, a Ferencváros csak egy ponttal vezet a Steaua előtt.

A miskolciakhoz hasonlóan a Fradi is elszúrta a nagy lehetőséget, hiszen az utolsó előtti fordulóban nekik is saját kezükben volt a sorsuk. A Steaua ellen számukra kettős tétje volt a meccsnek. Egy győzelemmel megmaradt volna a matematikai esély a 4. hely megszerzésére, legalább egy pont megkaparintása esetén pedig végképp bebiztosíthatta volna az 5. helyét Dobos Tamás alakulata.

A statisztikák alapján a Fradi okkal bízhatott a számára kedvező eredmény megszületésében, hiszen ebben a szezonban már négyszer legyőzte a bukaresti katonacsapatot. Ezúttal azonban a román alakulat kihasználta, hogy a hazaiak sérülések miatt tartalékosan álltak fel, és magabiztos győzelmet arattak.

A Steaua sikere azt jelenti, hogy az FTC így már nem érheti utol a 4. helyezett Miskolcot. Ha a Fradi az alapszakasz pénteki záró körében legalább egy pontot szerez Miskolcon, megőrzi az 5. helyét. Ha viszont kikap, a Steaua pedig a bukaresti örökrangadón a rendes játékidőben nyer a HSC Csíkszereda ellen, akkor a két együttes helyet cserél.

A negyeddöntőben a Miskolc az ötödik helyen végző csapattal, míg a Brassó a hatodikkal találkozik, és mindkét együttes két otthoni meccsel kezdi a küzdelmeket. A MOL Liga rájátszására szűkül a játékvezetői keret is, az egyenes kieséses szakaszban már csak nyolc vezetőbíró - öt magyarországi és három romániai - sípol majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr103574298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása