MOL csapat Jégkorong Blog

Ladányi szerint a vb-n sincs verhetetlen csapat

2014.02.11. 17:15 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

ladanyi_origo.jpgMúlt héten Lengyelországba szerepelt egy nemzetközi tornán a magyar jégkorong-válogatott, ahol a lengyel, az olasz és a fehérorosz válogatottal csapott össze. Rich Chernomaz szövetségi kapitány 26 játékossal kelt útra, a keretben több fiatallal és egy győzelem, valamint két vereség lett a válogatott mérlege.

A szakember három kapussal, tíz hátvéddel és tizenhárom csatárral vágott neki a viadalnak. Az együttesben hat juniorválogatott játékos is helyet kapott, ők pályafutásuk során először játszottak tétmérkőzésen a felnőtt csapatban és kivétel nélkül üde színfoltjai voltak a tornának.

A torna amolyan főpróbának is tekinthető az áprilisi divízió 1/A csoportos világbajnokságnak, melyen  Dél-Korea, Ukrajna, Szlovénia, Ausztria és Japán együttesével mérkőzik válogatottunk.

Természetesen most is tagja volt a keretnek a 38 esztendős Ladányi Balázs, aki még az elutazás előtt elmondta nekünk, nem érzi a korát, és még szeretne sokáig a hasznára lenni a nemzeti együttesnek.

„Úgy érzem még mindig hatalmas örömöt jelent nekem a jégkorong, pedig aki ismer, tudja, hogy mindig a maximumot akarom nyújtani. Még mindig nyerni szeretnék, és maga a hoki szeretete elég ahhoz, hogy kihozzam magamból a maximumot” – mondta a válogatott egyik legrutinosabb tagja, aki a 2008-as „szaporói csodának” is részese volt.

A népszerű Godó elmondta, mindig talált magának újabb célt a pályafutása során. „Ha nem volt meg egy címem, akkor azt, ha pedig megszereztem, a következő cél az volt, hogy megvédjem. Így vagyok a MOL ligában is, ha meg lehet nyerni az alapszakaszt, miért ne nyerjük meg, pedig igazából csak a rájátszás megnyerése a fontos. A győzelmet is nehéz feldolgozni nem hogy a vereséget, ezért is szeretek győzni” – mondta Ladányi.

Elárulta, azért is szeretne nagyon jó eredményt elérni a koreai világbajnokságon, mert tisztában van vele, kora alapján már nincs előtte annyi javítási lehetőség.

Ugyanakkor tudja, roppant nehéz dolguk lesz az ázsiai vb-n, hiszen sok ellenfelet ismernek már az EBEL-ből is, de vannak csapatok melyekben NHL-es játékosok is helyt kaptak, míg a koreaiak a napokban honosítottak két kanadai jégkorongozót.

„Egy ilyen tornán egy-két ember elég lehet a megváltáshoz. Úgy gondolom, a két A-csoportos együttes kilóg felfelé, de ez nem jelent semmit, mert semmi nem garantálja, hogy a kötelezőt be tudják húzni. Mindenesetre úgy vélem nincs verhetetlen csapat” – mondta a kellő önbizalommal Ladányi. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr575809673

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.