MOL csapat Jégkorong Blog

Az Érsekújvár komolyan gondolja a MOL Liga megnyerését

2013.10.06. 10:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

nové_zamky.jpgA MOL Liga idei szezonjának eddigi talán legjobb meccsén a HC Nové Zámky idegenben győzte le a címvédő Dab.Docler együttesét. Ez azért is hatalmas bravúr, mert az érsekújváriak az idei szezon során egyszer már – még ez első fordulóban – szintén diadalmaskodni tudtak Ladányiék felett.

Ehhez valószínűleg nincsenek hozzászokva Dunaújvárosban, hiszen a tavalyi szezon során otthon veretlenek maradtak. Az Érsekújvárt például 6-0-ra és 6-1-re is megverték tavaly, de a bajnoki döntős ellenfelük a Csíkszereda is 10-et kapott Újvárosban.

A Nové Zámky a tavalyi szezonban kapcsolódott be a MOL Liga küzdelmeibe és rögtön a negyedik helyen végzett az alapszakaszban. (Ugyanannyi pontot szereztek, mint a Brassó, és a gólkülönbségük is rosszabb volt, de az egymás elleni eredményeknek köszönhetően mégis ők játszhattak elődöntőt.) Ott aztán sima 3-0-s vereséget szenvedtek a Csíkszeredától.

Sokak szerint a Nové Zámky az idei bajnokságban akár az aranyéremért is harcban lehet, még úgy is, hogy a nyáron szerződtetett magyar válogatott center Nagy Gergő a folytatásban a tengerentúli, CHL-es bajnokságban szereplő Quad City Mallards jégkorongcsapatában folytatja a pályafutását.

De mit kell tudni a HC Nové Zámkyról? A szlovákiai klub 2011 nyarán jelentkezett a MOL Ligába, de akkor nem jött létre az indulása a bizonytalan szlovákiai licenszhelyzet miatt. Az Érsekújvár az 2011-12-es szezon előtt jelezte, ha az 1. ligába felveszik őket, ott indulnak. A szlovák szövetség döntése váratott magára, a MOL Liga az utolsó utáni pillanatig várt a szlovákiai csapat válaszra, de az nem érkezett meg. Ráadásul végül csak a 2. ligában indulhattak.

A klubnak már korábban is volt „magyar kapcsolata”, hiszen a 2007-08-as szezonban a csapat két bajnokságban is elindult, mégpedig a Budapest Stars gárdájával egyesülve a magyar liga, és a szlovák 1. osztály (második vonal) küzdelmeiben.

A bajnoki szezont indító sajtótájékoztatón többen csak mosolyogtak, amikor Sucharda Ferenc, Nové Zámky képviseletében úgy fogalmazott, tavaly kipróbálták, mire képesek a ligában, és túlteljesítették a várakozásaikat, hiszen bejutottak a rájátszásba. Ennek – valamint a 2002-ben világbajnoki címig jutó Marek Uram szerződtetésének – köszönhetően idén sem, adják alább. A szakember akkor úgy fogalmazott, az erősítéseknek hála, a bajnokság megnyerését sem tartja elképzelhetetlennek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr965553304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.