MOL csapat Jégkorong Blog

Megállíthatatlannak tűnik a Dab.Docler a MOL ligában

2013.01.31. 16:57 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

dabdocler.jpgNyolc fordulóval a jégkorong MOL Liga alapszakaszának vége előtt már eldőlt, hogy a tavalyi bajnok Dab. Docler megszerezte az első helyet. Az újvárosiak olyan előnnyel - huszonegy pont – vezetik a bajnokságot, hogy már matematikailag sem lehet utolérni őket.

Stephan Lundh együttese az eddig lejátszott 41 mérkőzéséből 31-et a rendes játékidőben nyert meg, három alkalommal hosszabbítás után, és mindössze hétszer kellett vesztesen elhagynia a jeget, ebből kétszer a rájátszásban kaptak ki, így összesen öt alkalom volt amikor a rendes játékidő alatt szenvedtek vereséget.

Galaniszék más mutatók alapján is a legjobbak, hiszen az eddigi 412 meccs során ők szerezték a legtöbb gólt, összesen 186-ot, és ők kapták a legkevesebbet, 88-at. Rajtuk kívül egyetlen csapat sincs, amely jelenleg 100 bekapott gól alatt állna. (a tabella utolsó két helyén álló együttes, a Ferencváros és az Újpest összesen nem szerzett annyi gólt, mint az Acélbikák.)

A Dab egy négymeccses győzelmi sorozattal kezdte a szezont, az ötödik fordulóban azonban a Csíkszereda győzni tudott Dunaújvárosban. A vereség valószínűleg „jót tett”, hiszen egy újabb, ezúttal hétmeccses győzelmi sorozat következett, melyet ismét egy HSC elleni – ezúttal szétlövéssel elveszített – vereség követett.

Újabb nyolcmeccses sikerszéria, benne többek között egy Csíkszereda elleni lélekemelő 6-0 arányú győzelem és a bajnoki szezon eddigi legfölényesebb újvárosi sikere, az Újpest elleni 10-0.

A képet egy Miskolc elleni vereség rondította, de egy újabb hétmeccses sikersorozat következett, amely egy Brassó elleni szétlövéses vereséggel zárult. Ez valószínűleg annyira megviselte az újvárosiakat, hogy a következő fordulóban a Csíkszeredától újabb vereség következett.

Három viszonylag könnyebb győzelem, majd a szezon legsúlyosabb, 6-2 arányú veresége Miskolcon. Két győzelem, majd a „szokásos” vereség a Csíkszeredától, hogy aztán két fordulóval később az egész évért visszavágjanak és 10-2-re mossák le a pályáról a HSC-t. A legutóbbi fordulóban a mezőny leggyengébb együttese az Újpest nem jelentett komoly akadályt, a 9-3-as végeredmény nem tükrözi híven a csapatok közti különbséget.

A hátralévő fordulókban így az újvárosiak akár a farmcsapatukat is játszathatnák, de ismerve a jövőbeni terveiket – EBEL szereplés -, biztos, hogy a legerősebb összeállításban játsszák végig az alapszakaszt, hogy a játékosok szokták a hosszan tartó sorozatterhelést.

Ugyanakkor az egyéni statisztikákban is az élen állnak az újvárosiak, hiszen a kanadai táblázaton a válogatottnál is számításba vett Galanisz Nikandrosz áll az élen, míg a kapusoknál Sevela mutatói a legjobbak.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr555055187

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.