MOL csapat Jégkorong Blog

Elől és hátul tiszta a kép a MOL Ligában

2012.10.12. 11:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

fradi.jpgTúl vagyunk a jégkorong MOL Liga egynegyedén, és még nagyon sok találkozó van hátra, de már most jól láthatóak az erőviszonyok. Úgy tűnik elől és hátul tiszta a helyzet, viszont a dobogóért hatalmas harc várható. Az alapszakaszban 168 mérkőzést játszanak, és eddig 41 találkozón vannak túl a csapatok.

A címvédő Dab.Docler az eddigi eredmények alapján kiemelkedik a mezőnyből. Eddigi hat hazai meccsükből ötöt megnyertek, csak a HSC-nek sikerült pontokkal távoznia Újvárosból. Ugyanakkor idegenben még hatékonyabbak Galaniszék, hiszen valamennyi meccsüket megnyerték. Erejüket jól mutatja, hogy a hét elején rangadóként beharangozott, a második helyen álló Nové Zámky elleni meccsüket 6-0-ra nyerték.

A Robert Spisak által dirigált szlovák újonc ennek ellenére jól teljesít, hiszen eddig valamennyi riválisát legyőzte, egy kivétellel. A Dab. ugyanis verhetetlennek tűnik számukra, hiszen eddigi három összecsapásukon – helyszíntől függetlenül – újvárosi győzelem született. Ennek ellenére 23 ponttal a második helyen áll a 29 pontos Dunaújváros mögött.

Csak egy ponttal vannak lemaradva tőlük a Miskolci Jegesmedvék, akiknek azonban ezekben a napokban sokkal komolyabb gondjuk is akad. A hét elején ugyanis életének 59. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Mayer Péter, a Miskolci Hoki Klub, majd a Miskolci Jegesmedvék Jégkorong Sportegyesület korábbi elnökségi tagja, aki csaknem három évtizedig dolgozott a miskolci jégkorong felemelkedésén.

A miskolciak teljesítménye igen rapszodikus, hiszen amíg az Újpestet és a Fradit bárhol legyőzik, a többi rivális ellen már nem ilyen jó a mutatójuk. Talán ennek is köszönhetik, hogy hiába várta tőlük mindenki idén a nagy kiugrást a tavalyi ezüstérmek után, úgy tűnik erre még várni kell, legalább egy évet.

A miskolciaktól három pontra lemaradva következik a két román együttes. A HSC Csíkszereda egyelőre csak jobb gólkülönbségével áll a negyedik helyen, mindenesetre, ha szeretnének fontos szereplői lenni az idei kiírásnak, nem szabad olyan hibákat elkövetniük, hogy hazai pályán kapnak ki a Ferencvárostól.

A Fadi egyébként „döntő tényező” lehet a két román együttes párharcában, attól függ, kitől tud több pontot ellopni. Legutóbb épp a Brassótól, amelyik ugyan már 3-0-ra vezetett, mégis kikapott.

A Ferencváros hatodik helyét semmi nem veszélyezteti, hiszen az ötödik annyira előtte van, hogy képtelenség utolérnie, ugyanakkor az Újpest hiába van csak öt ponttal lemaradva a zöld-fehérektől, eddigi teljesítménye alapján már az is csoda lenne, ha meccset nyerne az idei sorozatban. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr1004834453

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.