MOL csapat Jégkorong Blog

A hoki a legnagyobb szerelmem, a férjemen kívül

2012.10.03. 14:55 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kolbenblabla.jpgAz elmúlt hét legjelentősebb magyar jégkorong sikerét nem a jégen, hanem a zöld asztal mellett sikerült elérni. A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) legmagasabb végrehajtó testületébe ugyanis beválasztották a magyar szövetség (MJSZ) elnökségi tagját, Kolbenheyer Zsuzsannát.

Az IIHF előírásai szerint a testületben két női tagnak kell lennie. A magyar jelölt öt pályázó közül az első körben a legtöbb szavazatot kapta a nemzetközi szövetség tokiói tisztújító kongresszusán. A második körben, amikor rá már nem lehetett voksolni, a német Beate Gruppot is taggá választották.

A tanácsot a nemzetközi szövetség elnöke, három alelnöke és főtitkára mellett további kilenc fő alkotja. A legifjabb tagon, Kolbenheyeren kívül például olyan legendás hokis, mint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok orosz Vlagyiszlav Tretyak is bekerült a testületbe.

A legfőbb posztokon nem volt változás. Az elnök a svájci René Fasel maradt, aki 1994 óta vezeti az IIHF-et. A három alelnök, a finn Kalervo Kummola, a kanadai Bob Nicholson és a hongkongi Thomas Vu szintén megőrizte tisztét.

"Megköszöntem a rám szavazók támogatását, remélem, valóban hasznos tagja leszek a testületnek. A hoki a legnagyobb szerelmem, persze a férjemen kívül" - idézte a magyar szövetség közleménye megválasztása után a 35 éves, három gyermekes Kolbenheyer Zsuzsannát.

A jogász végzettségű Kolbenheyer volt az első magyar igazolt női játékos, a válogatottban 55-ször szerepelt, később pedig a felnőtt, illetve az U18-as nemzeti csapat menedzsere lett. Jelenleg a nemzeti csapat technikai igazgatója, illetve a Budai Bocsok utánpótláscsapatának egyik edzője, idén március óta a magyar szövetség elnökségi tagja.    

"Az öt női jelölt közül a magyar került be elsőként és a legtöbb szavazattal a tanácsba, megelőzve a világ legjobb hoki nemzeteinek képviselőit. Ez a Magyar Jégkorong Szövetség legnagyobb sportdiplomáciai sikere Pásztor György nemzetközi szövetségi tagsága óta" - értékelte a tisztújítás eredményét Németh Miklós, az MJSZ elnöke.

A magyar sportdiplomatával megválasztása kapcsán, a hét elején nagy interjút közölt az IIHF honlapja. Ebben elmondta, hogy nem a férfi, hanem reményei szerint a női hoki fejlesztésében és a fiatalok fejlődésében tud segédkezni, ez a fő célja. Szeretné volt játékos, jelenlegi csapatvezető és elnökségi tag szemszögéből segítené a női jégkorongot nemzetközi szinten 

Az interjúban elmondta: kicsit meglepte, hogy ilyen fiatalon bekerült az IIHF tanácsába, és nagyon bízik benne, hogy meg tud felelni az elvárásoknak. Lényegesnek tartja, hogy a kis országokban, mint például Magyarország, a lányokat - amíg ez nem jelent veszélyt számukra - a lehető legtovább a fiúkkal együtt kell szerepeltetni, mert sokat tudnak tanulni. Ilyen probléma például Kanadában vagy az Egyesült Államokban nincs, mert ott sok jó női csapat van már utánpótlásszinten is.    

Kolbenheyer remek kezdeményezésnek tartja a "Női hokisok világhétvégéje" nevű programot. Magyarországon márt két ilyen akció volt, és sok fiatal lánnyal sikerült ekkor megszerettetni a sportágat.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr334817806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.