MOL csapat Jégkorong Blog

A MOL Liga győztese egyben magyar bajnok is lesz

2012.08.12. 14:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

fradi.jpgSzeptember elején három ország hét csapatával indul útnak a MOL Liga ötödik szezonja. A tavalyi magyar-román bajnokság kibővül, hiszen az idei szezonban ezúttal már magyar-román-szlovák küzdelemmé duzzad. Az Ice Tigers Nové Zámky eleget tett minden feltételnek, így indulhat a küzdelemben. A létszámcsökkenés annak köszönhető, hogy idén – különböző okok miatt, de – sem a Sapa Fehérvár AV19, sem pedig a Steaua Bukarest nem nevezett a pontvadászatba.

Az alapszakasz szeptember 7-én kezdődik és február 25-ig tart. A szezon Nové Zámky-Csíkszereda, Braso-Újpest és Miskolc-Ferencváros mérkőzésekkel kezdődik. A páratlan létszámnak köszönhetően az első körben a címvédő Dab. Docler lesz „szabadnapos”.

Jelentősen több lesz a mérkőzés a bajnokságban a korábbiakhoz képest, hiszen csak az alapszakaszban 48 mérkőzés vár ugyanis minden csapatra – 4 oda-vissza körös első szakasz kezdődik szeptemberben. A rájátszásba csak a négy legjobb jut, és az előző évektől eltérően a MOL Liga nem csak selejtez, hanem „végeredményt is hirdet” a magyar bajnokság tekintetében. A közös bajnokságban a legelőkelőbb helyen végző magyar együttes ugyanis automatikusan megnyeri a magyar bajnoki címet.

A MOL Liga 2008-ban indult útjára, akkor tíz csapattal. Az első szezon erdélyi, sőt, csíki házidöntőt hozott, ugyanis a HC és az SC Csíkszereda feszült egymásnak, végül előbbi 3:0-ra nyert városi vetélytársa ellen a döntőben. Ebben az évben ismerkedett meg a honi hokiélet Mihály Árpáddal, az azóta magyar válogatottá vált fiatalember lett ugyanis a bajnokság legjobb csatára.

A második szezonra magukra találtak a magyar csapatok – a négyes döntőbe jutott a Dab.Docler, az Újpesti TE és a Vasas Bp. Stars is, végül utóbbi kettő játszotta a döntőt. A Kangyal Balázs, Svasznek Bence és Gröschl Tamás nevével fémjelzett angyalföldi gárda magabiztosan, 3:1-re verte a lila-fehéreket.

A 2010/11-es bajnokságra hasonlóan páratlan számú csapat nevezett, mint az ideire – akkor kilencen vágtak neki a küzdelemnek. A kupa pedig ismét Székelyföldre került, a HSC Csíkszereda (a korábbi SC) bizonyult jobbnak a mezőnynél, a döntőben a Dab.Docler felett diadalmaskodva. Ekkor azonban már csak sporttörténelem volt az első MOL Liga győztes városi rivális, a HC ugyanis időközben megszűnt.

A legutóbbi szezonban a Dunaújváros aranyra váltotta az egy évvel korábbi ezüstjét – az acélbikák a miskolci jegesmedvéket „söpréssel” verték a döntőben 4:0-ra.

A MOL Liga résztvevői

- ASC Corona Brasov/Brassó (ROM)

- Dab.Docler/Dunaújváros (HUN)

- Ferencváros-ESMTK (HUN)

- HSC Csíkszereda (ROM)

- Ice Tigers Nové Zámky/Érsekújvár (SVK)

- Miskolci Jegesmedvék (HUN)

- Újpesti TE (HUN)

A 2012/13-as bajnokság menetrendje

Alapszakasz: 2012. szeptember 7. – 2013. február 25.

Elődöntők: 2013. március 3-10.

Döntő: 2013. március 12-26.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr44707877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.