MOL csapat Jégkorong Blog

Kikkel bővülhet a MOL Liga?

2012.05.11. 15:50 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A jégkorong MOL Liga múlt heti ülésén a csapatok elkötelezték magukat egy teljes szezonon át tartó bajnokság mellett, ami azt jelenti, az alapszakaszában legalább 50 mérkőzést játszik minden együttes, és ezután a rájátszásban dől el a MOL Liga sorsa. A csapatok képviselői egyöntetűen elfogadták, hogy a 2012/13-as szezonban legfeljebb tízcsapatos lesz a liga.

Az ülésen az előző szezon nyolc csapatából hét – Dab.Docler, FTC, Miskolc, UTE, HSC Csíkszereda, Brassó és Steaua – képviseltette magát, és az is kiderült, öt új csapat jelezte indulási szándékát. A liga tagjai úgy határoztak, kérdőívet juttatnak el az öt érdeklődő együtteshez, hétfőig kellett visszaküldeniük.

A jégkorong.blog.hu információi szerint négy csapattól érkezett vissza a jelentkezési dokumentum, a Dunarea Galati nem tett eleget a feltételnek. Így a liga új csapatai a következők közül kerülhetnek ki: Progym-VSK Csíkszereda (román), Partizan Beograd (szerb), HC Nové Zámky és HC 38 Dubnica (szlovák).

A Gyergyószentmiklósi Progym korábban a MOL Liga első kiírásában már szerepelt, majd a folytatásban pénzügyi gondok miatt visszalépett. Az önálló jelentkezésre ezúttal sincs lehetősége, ezért a csíkszeredai farmcsapattal – amely az előző idényben a román felnőtt bajnokságban indult – közösen adta be csatlakozási szándékát, Progym-VSK Csíkszereda néven.

Ez egybe azt is jelenti, hogy a két legjobb romániai utánpótlás-nevelő egyesület fogott össze a MOL Liga-indulás érdekében. Terveik szerint a hazai meccseiket Karcfalván és Csíkszeredában játszanák.

Szintén két klub - HK Dubnica és HC Bulldogs - összeolvadásából jönne létre a HC 38 Dubnica amely a fejlődés és az új kihívások miatt kíván a Ligában indulni. „A csapatunk egy ideje csak utánpótlás-korosztályban szerepelt, tavaly a juniorok másodosztályában versenyeztünk. Az a tervünk, hogy ezeknek a fiatal játékosoknak lehetővé tegyük a továbblépést egy másik bajnokságban, ahol tapasztalatot szerezhetnek és nem utolsósorban sok mérkőzést játszhatnak”- mondta a csapat titkára a jégkorong.blog.hu-nak

A HC Nové Zámky jelenleg csak a szlovák második ligában szerepel, és elsősorban azért nyitnának Magyarország felé, mert erősebbnek és színvonalasabbnak tartják még a szlovák első osztálynál is a MOL Ligát. A csapatba nem sok külföldit szeretnének, leginkább az extraliga és első osztály közt ingázó játékosok számára lennének nyitva az ajtók.

A Partizan Beograd a legutóbbi két kiírást megnyerte a Slohokej Ligában, de előtte is a döntőt játszott. A MOL Ligát erősebb versenysorozatnak tartják, nagy előrelépés lenne a számukra, ha szerepelhetnének benne. A Partizan a csarnoka körül kialakult problémák miatt azonban május 31-ig haladékot kért a Ligától, hogy a pályájával kapcsolatos kérdéseket rendezze.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr54501724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.