MOL csapat Jégkorong Blog

A magyar női U 18-as együttes lett az év csapata Európában

2012.05.02. 16:11 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A női jégkorongozás talán legelismertebb honlapján az European Women Hockey Journal (ewhj.org) oldalán hetek óta lehetett szavazni az év női jégkorong csapatára. Az olvasóknál elsöprő fölénnyel, a szavazatok több mint 60 százalékát begyűjtve a magyar női U 18-as együttes lett az első.

A magyar csapat szinte az ismeretlenségből jött, és került a világelitbe. Előbb az olaszországi Asiagoban harcolta ki, hogy a Divízio I-ben szerepelhessen, majd Norvégiában Tromsöben divízió 1-es világbajnokságot is megnyerte, a házigazdák mellett olyan jégkorong nagyhatalmakat legyőzve, mint Szlovákia, vagy Japán.

A csapat a november végi, asiagói kvalifikációs torna előtt szinte teljesen ismeretlen volt külföldön, egy hónap alatt két osztályt lépett előre, és jövőre a világ legjobbjaival mérkőzhet. (Így a férfiak 2008-as szaporói bravúrja után négy évvel egy újabb magyar együttes harcolta ki, hogy a legelőkelőbb osztályban szerepeljen.

Amióta lehet szavazni, az idei a második év, hogy junior csapat nyert. Erre eddig csak a németek hasonló korú együttese volt képes 2010-ben. A honlap mindenesetre tisztelettel adózik Gömöri Csaba együttese előtt, amely a szavazatok 60,7 százalékát szerezte meg.

A magyar együttes fölényét jelzi, hogy a második helyezett svájci 18,7 míg a harmadik helyen végzett cseh együttes 15,5 százalékot kapott. A dobogóról leszorult együttesek közül a tavalyi győztes osztrák EHV Vienna még öt százalékot sem kapott (4,9), míg a Tornado Moszkvára 0,2 százaléknyi voks érkezett.

Pedig amint arról a jégkorong.blog.hu is beszámolt, a szövetségi kapitány Gömöri Csaba szerint „mindössze” hat világklasszis játszik a magyar ifjúsági válogatottban

Ebből a hatból a honlap kettőt jelölt az év játékosának is. Mivel a magyar női hoki tavaly szinte berobbant a nemzetközi élmezőnybe, ez a két jelölés hatalmas elismerésnek számít. Ugyankkor ha megnézzük a jelöltek eredményeit, „természetes”.

A két jelölt Gasparics Fanni és Huszák Alexandra Pazar évet tudhat maga mögött. Az elmúlt szezonban három világbajnokságon vettek részt – két ifjúsági és egy felnőtt –, és az itt lejátszott 15 meccsükből 14 mérkőzésen győztesként hagyták el a jeget. Mindketten a csapat húzóemberei voltak és a csapat sikerei mellett számos egyéni díjat söpörtek be a világbajnokságokon. Az már csak ráadás, hogy mindketten magyar bajnokok is a Budapest Starsszal.

A magyar hölgyek mellett egy cseh kapusra (Radka Lhotska), egy lengyel (Karolina Pozniewska) és egy szlovén (Pia Pren) támadóra lehet még voksolni. Ha esetleg nem a magyar lányok nyernek, elkeseredni akkor sincs okuk, hiszen valamennyi riválisuknál fiatalabbak – a cseh hölgynél 15 évvel – és az idő mindenképp nekik dolgozik.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr814484593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.