MOL csapat Jégkorong Blog

Minden szinten zajlik az élet a hazai jégkorongban

2012.02.29. 16:47 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A jégkorong MOL Liga küzdelmei ugyan lezárultak – nyert a Dab.Docler -, de a hazai hoki életben továbbra is pezseg az élet. A dunaújvárosiak kedden létfontosságú meccset vívtak a Nationalliga negyeddöntőjében a FBI VEU Feldkirch ellen és Pozsgaiék számára csak a győzelem volt elfogadható, hiszen esetleges vereségükkel kiestek volna.

A Dab ennek megfelelően kezdte a találkozót, és másfél perc elteltével már vezetett is. Az egész szezonban remeklő Galanisz Nikandrosz kipattanó lövése után Lubos Velebny volt eredményes. A hetedik percben Pavuk gólja után pedig már kétgólos volt a hazai előny.

Másfél perc múlva ugyan szépítettek a vendégek, de a második harmad elején Gröschl gólja visszaállította a kétgólos különbséget. A harmadik húsz perc elején a vendégek emberelőnyben faragtak a hátrányukból, és a folytatásban mindent megtettek az egyenlítésért.

Ennek érdekében az utolsó percben még a kapusukat is lehozták, amit Jozef Mihalik használt ki, és egy üres kapus góllal végképp eldöntötte a találkozót. Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2. A mindent eldöntő ötödik meccset szombaton 19.15 órától játsszák a Feldkirch otthonában.

Eközben befejeződött a 2011–2012 -es OB II–U23-as bajnokság, amelynek élén a Debreceni HK végzett. A DHK már január végén bebiztosította matematikailag is a bajnoki címét, és ezzel elérték, hogy eggyel magasabb osztályban is kipróbálhassák magukat, ősztől az OB I-ben indul a csapat!

A Magyar Kupában is kialakult az elődöntők párosítása, így a fináléba kerülésért csütörtökön Dab.Docler-Sapa Fehérvár AV 19, és Miskolci Jegesmedvék- Dab.Docler2 mérkőzéseket rendeznek. Így péntekre akár dunaújvárosi házi döntő is létrejöhet.

Az OB I-es bajnokságban ezzel szemben még nem alakult ki véglegesen az elődöntők összetétele. Az már biztos, hogy az egyik ágon a Miskolc a Ferencvárossal találkozik, míg a másik ágon csak a dunaújvárosiak részvétele a biztos, ellenfelük a Sapa Fehérvár-Újpest párharcból kerül ki. Az elődöntők három, a döntő négy megnyert találkozóig tart majd.

Ugyanakkor a vezetési életben is zajlik az élet. Kedden a Magyar Jégkorong Szövetség vezetése elnökségi ülésén több napirendi pontot tárgyalt. Itt elfogadták, hogy átalakul a jelenlegi elnökség és a márciusi rendkívüli közgyűlés után jelenlegi 14 helyett a jövőben 12 tagja lenne a testületnek.

Az elnökség tagjai határoztak a 2012–2013-as bajnoki szezon szövetségi díjairól és arról, hogy változhat a televíziós közvetítési díjak felosztása is. Mindkét döntés jelentős anyagi segítséget jelentene a csapatoknak.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr814225188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.