MOL csapat Jégkorong Blog

Meddig bírja a Dab. Docler a sorozatterelést?

2011.10.22. 09:17 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A MOL Liga idei rajtja előtt többen is féltették a Dab. Docler együttesét, hogyan fogja bírni a hazai bajnokság és az osztrák másodosztály, a Nationalliga küzdelmeit. 

Az újvárosiak már korábban is szerették volna magukat – a Sapa Fehérvár AV 19-hez hasonlóan – megméretni külföldi, a hazainál erősebbnek tartott bajnokságban, de erre csak idén lett lehetőségük. 

Az osztrák szövetség még júniusban döntött úgy, hogy a Dab részt vehet a Nationalliga 2011–2012-es küzdelmeiben. (A magyar szövetség már korábban hozzájárult az újvárosiak indulásához, azzal a feltétellel, hogy az osztrák liga mellett, az Interligában és az OB I-ben is versenyezniük kell.) 

Mostanra azonban úgy tűnik a kettős terhelés sok lehet az újvárosiaknak. A MOL liga legutóbbi három találkozójáén előbb kikaptak a miskolci Jegesmedvéktől, majd a nem túl acélos Brassót is csak hosszabbításban tudták legyűrni. 

A legutóbbi bajnokijukon pedig a bajnoki versenyfutásban fő riválisnak számító Csíkszeredától kaptak ki. Így hiába játszottak két meccsel többet, jelenleg hárompontos hátrányban vannak a HSC-vel szemben, amelytől ebben a pontvadászatban már háromszor is kikaptak. 

Ugyanakkor a Nationalligában is megtorpantak, hiszen az elmúlt egy hétben két vereség is becsúszott. Előbb a Vienna Capitalstól kaptak ki hazai környezetben – a bajnokság során már másodszor -, majd a VEU Feldkirch verte őket. 

Sokat azonban nem meditálhatnak az elhullajtott pontokon, hiszen ezen a hétvégén, október 21 és 23 között rendezik a Kontinentális Kupa második köre „B” csoportjának négyes tornáját Dunaújvárosban. (Legutóbb 2001-ben, éppen 10 évvel ezelőtt rendeztek Kontinentális Kupa második fordulót a városban.) 

A tornán a házigazdákon kívül a holland bajnok HYS The Hague, a spanyol bajnok C. H. Jaca és a belga bajnok Turnhout White Caps szerepel. A győztes továbbjut a Kontinentális Kupa harmadik forduló „D” csoportjába, amelyet Dániában rendeznek az olasz HC Asiago, az angol Sheffield Steelers és a dán Herning Blue Fox részvételével november 25-27. között. 

A mezőny roppant erős, de az újvárosiakat „doppingolhatja” az a tény, hogy a klub a 2002-2003-as idényben már továbbjutott a harmadik fordulóba, ami magyar csapatnak önerőből még soha nem sikerült.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr13319706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.