MOL csapat Jégkorong Blog

Véget ért a Dunaferr, folytatódhat a MOL

2011.08.18. 15:10 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Dunaújvárosban új irányítás alá kerül az utánpótlásképzés, míg a szövetség továbbra is egyeztet a MOL-al a bajnokságról.

Úgy tűnik végleg megszűnik a Dunaferr SE jégkorongszakosztálya. A jégkorong. blog információi szerint ugyanis a 2011/12-es szezonban már a fiatalokat sem versenyezteti a Dunaferr SE.

A gyerekekkel és az ifikkel a jövőben a Dab.Docler felnőtt csapatához tartozó, szintén dunaújvárosi Jégtörők SE foglalkozik majd. A dunaújvárosi jégkorong jelentős változásokon megy át, ennek „köszönhető”, hogy az ifik máshova kerültek. Így a felnőtt és az utánpótlássport két klubban, de egy irányítás alatt működik tovább.

Újvárosban 1974-ben kezdtek el komolyabban foglalkozni a jégkoronggal, és a Dunaferr 1990 óta vállalt ebben jelentős szerepet. Talán ennek is köszönhető, hogy a klub legsikeresebb időszaka a kilencvenes évek végére tehető. Ez idő alatt ugyanis négy bajnoki címet szerzett a csapat. Az eset érdekessége, hogy valamennyit páros évben (1996, 1898, 2000, 2002).

Azari Zsolt ügyvezető szerint az utóbbi három évben erős lemorzsolódás indult meg a dunaújvárosi utánpótlásban. Ennek köszönhetően a szupermini és a mini korosztályt kivéve jelentős külsős segítségre volt szükségük ahhoz, hogy versenyeztetni tudják a különböző korosztályokat.

Leginkább a szülők és a fiatalok bizalmának hiányát tekinti fő oknak, éppen ezért szeretné elérni, hogy visszatérjen a hit, a bizalom, az újvárosi jégkorongba. Annak ellenére, hogy sokan elmentek, bízik benne, hogy a maradók büszkék lesznek a klub „új hokiklubjára”.

A tavalyi közös román magyar bajnokságot MOL Ligának hívták, az idei kiírásra azonban még nem tudott megállapodni a magyar olajcég és a Magyar Jégkorong Szövetség. Így nyitott volt a kérdés, hogy az öt magyarországi és három romániai csapat bajnokságát mikáént nevezik a 2011-12-es szezonban.

A MOL 2008 óta támogatja az egyik legnépszerűbb sportág bajnoki kiírását, de minden évben szinte csak az utolsó pillanatban sikerült aláírni a megállapodást. Valószínűleg ez idén se lesz másként, hiszen a bajnokság szeptember elején kezdődik, de a felek között még nincs megállapodás. 

A hazai szövetség tájékoztatása szerint már csak az utolsó egyeztetések vannak hátra, de úgy vélik sikerül megállapodni az idei szponzorációs szerződésről is. Az mindenesetre már biztos, hogy a bajnokság mérkőzéseit a Digi Tv közvetíti, és hetente legalább egy mérkőzést élőben közvetítenek majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr143161899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.