MOL csapat Jégkorong Blog

Csak a Dab.Docler mehet az EBEL-be

2011.05.27. 19:11 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

Csütörtök délelőtt közel négyórás megbeszélést tartott a Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége. A több napirendi pont – válogatottak beszámolójának értékelése, a 2011-12-es szezon versenyszabályzatának és versenykiírásának megtárgyalása - mellett az egyik legfontosabb kérdés az volt, hogy a csapatok közül ki melyik ország bajnokságában kíván részt venni az ősztől.

Az (MJSZ) elnökségének döntése végül megegyezett a liga által előterjesztett javaslattal, így a Dab.Docler együttesének EBEL-indulását támogatja, míg a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapatáét nem.

Korábban ugyan több csapat is megfontolta, hogy külföldi bajnokságban játsszon a következő szezonban, végül azonban csak ez a két együttes jelezte hivatalosan a kérelmét.

Mindkét együttes az osztrák másodosztályban, a Nationalligában kívánta megmérettetni magát. A Dunaújvárosiak számára az egyik legfontosabb kitétel, hogy indulásuk esetén, farmcsapatot kell indítaniuk a hazai pontvadászatban.

A magyar szövetség engedélye azonban még messze nem jelenti azt, hogy a Dab jövőre az osztrák másodosztályban indul. Ehhez leginkább az kell, hogy az osztrák szövetség elfogadja a nevezésüket. Dolgukat nehezíti, hogy az osztrákok tervei szerint, elsősorban EBEL-csapatok farmcsapataival akarták feltölteni a Nationalliga mezőnyét.

Az újvárosiak előtt még egy lehetőség nyílik, ugyanis a hazai szövetség engedélyével akár az EBEL-ben is indulhatnak, de ehhez kell, hogy a cseh Znojmo is nevezzen, valamint, hogy az újvárosiak teljesíteni tudják a ligában való szereplés anyagi feltételeit.A fehérváriak elutasítását azzal indokolta az elnökség, hogy a felnőtt csapat már úgy is EBEL-szereplő, így ha a farmcsapat a Nationalligában indulna, úgy a hazai bajnokságban csak az ifijeit tudná nevezni a klub. Ez azonban jelentősen rontaná a sorozat szakmai és üzleti értékét egyaránt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr622937310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.