MOL csapat Jégkorong Blog

A Dunaújváros ezúttal páratlan évben juthat a csúcsra

2011.01.11. 14:45 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

A jégkorong MOL Liga idei döntőjét a DAB Docler és a HSC Csíkszereda játssza. A párharc négy győzelemig tart, az első összecsapást 14-én, pénteken rendezik.

A dunaújvárosiak a Miskolcot, a HSC pedig a Vasast búcsúztatta az elődöntőben.A döntő két résztvevője az alapszakaszban négyszer találkozott egymással, és az újvárosiak háromszor is győzni tudtak, míg ellenfelük egyetlen győzelmét egy 2-2-es döntetlen után, büntetőkkel szerezte.

 A döntő két csapata közül ezúttal a dunaújvárosiakat mutatjuk be. A város jégkorongsportja számos szép pillanatot szerzett már korábban, szerepelhetett akár Kohász, Dunaferr, DAC, vagy DAB.Extra.hu néven.

A városban 1973-ban adták át a műjégpályát, amely az ország első vidéki műjégpályája volt. A megnyitón a Fradi és a budapesti Volán hokisai olyan verekedést rendeztek, hogy sokáig úgy tűnt senki – vasmű, párt, városvezetés - nem fogja támogatni a sportágat a városban.

A klub sokáig a megmaradásért, majd a dobogós hely megszerzéséért küzdött. Ebben többek között olyan szaktekintélyek vállaltak szerepet, mint Kercsó Árpád. A klub első bajnoki aranyérmét az 1995-96-os szezonban szerezte, ami nem mellékesen város első csapatbajnoki első helyét is jelentette.

A páros évek egyébként is sikeresek voltak a klub életében, hiszen 98-ban és 2000-ben és két év múlva ismét bajnoki címet ünnepelhettek. Azóta azonban nem. A folytatás jelentős anyagi gondokat hozott és hiába váltották egymást a kispadon nemzetközi szakemberek, 2006-ban úgy tűnt végleg megszűnik a jégkorong a városban.

Ez azonban szerencsére nem így lett, és ennek első fényes bizonyítéka, hogy az együttes jó eséllyel megszerezheti újabb bajnoki címét. Ebben jelentős szerepet játszhat, hogy a dunaújvárosi jégkorong az elmúlt évtizedekben mindig kitermelte saját utánpótlásából a csapat meghatározó játékosait. Hiába igazoltak el sokan, mindig sikerült megtalálni az eredményes utódokat.

Ez azonban nem lesz mindig így, hiszen a szakemberek szerint is jelenleg nincs akkora merítési lehetőség a fiatalok között, mint korábban volt.

A csapat az előző szezonban sokáig megállíthatatlan volt a MOL Ligában, az alapszakaszt több mint 20 ponttal nyerte a második Csíkszereda előtt. A négyes döntő azonban nem úgy sikerült, ahogy várták, hiszen a hosszabbításban megnyert elődöntő után a döntőben alulmaradtak a Vasassal szemben.

Enyhe gyógyír, hogy a bajnoki döntőt is ők játszották, de ott már esélyük sem volt az EBEL-ben szereplő alba Volánnal szemben. Azari Zsolt a klub vezetője elmondta, idén is a bajnoki döntő a cél mindkét kiírásban, de tudják, a győzelemre reálisan csak a MOL Ligában van esélyük.

A klubvezetés nem titkolt célja, hogy belátható időn belül, a Volánt követve ők is a sokkal erősebb osztrák ligában, az EBEL-ben szerepeljenek. Ehhez először éppen a MOL Ligából kellene kinőniük, de tisztában vannak, jelenleg még ettől is mesze állnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr482576669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.