MOL csapat Jégkorong Blog

Kangyal szívesen látott volna magyar csapatot a MOL Liga döntőjében

2014.03.18. 21:30 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

kangyal.jpgA jégkorong MOL Liga döntője az ötödik meccsén van túl, és jelenleg 3-2-re vezet az Nové Zámky együttese. Az érsekújváriak akár már hétfőn bajnokok lehettek volna, de nem tudták kihasználni a hazai pálya előnyét, így a Brassó 3-2-re győzött idegenben, a bravúros győzelemnek köszönhetően pedig 3-2-re felzárkózott az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharcban.

„Nehéz értékelni az idei szezont, hiszen hivatalosan még nincs vége. Én mindenesezte azt vártam, hogy legalább egy magyar csapat lesz a döntőben, így nyugodtan mondhatom, kicsit talán csalódottabb vagyok a kelleténél. Viszont ha a másik oldalról nézzük, a MOL és a jégkorong szövetség közös munkájának a gyümölcsének vehetjük a mostani döntőt” – mondta Kangyal Balázs, a Magyar jégkorong Szövetség sportigazgatója 

A korábbi 237-szeres válogatott úgy véli, az évek folyamán nagyon szépen lépdelt előre, a MOL Liga, ennek köszönhetően, mostanra nagyon sok csapat szeretne részt venni benne. Egyre nagyobb az érdeklődés, és a számok azt mutatják, a mérkőzéseket egyre többen követik nyomon, a televízión keresztül is. „A döntőt is élőben közvetítik és úgy gondolom ez is egy perspektíva a fiataloknak, hogy a felnőttek között élesben is megmutathassák magukat” – mondta a napjainkban is roppant népszerű „Bill”.

„Noha csalódott vagyok, mert magyar csapat nincs a fináléban, tisztában kell lenni vele, ilyen a sport, és a playoff-ban bármi megtörténhet. Ott már nincsenek leosztott kártyák. Az idei szezon is jól mutatta, hiába játszik egy csapat kiválóan a szezonban, és zárja nagyon sok ponttal az alapszakaszt, a rájátszásban ennek már semmi jelentősége nincs” – mondta a legendás játékos. 

A 2008-ban Szapporóban megrendezett divízió 1-es világbajnoki címet szerző nemzeti együttes kapitánya szerint a jégkorong minden szépségét megmutatta a Brassó-Dunaújváros elődöntő.

„Hiába vezetett már három góllal is az DAB, ez egy ilyen sport, amíg tart a meccs addig kell jól teljesíteni. Ha a hokiban valaki csak 50 percig teljesít jól, az lehet, hogy semmit nem ér” – mondta Kangyal, aki szerint az idei MOL Ligát az Érsekújvár nyeri. Véleménye szerint, a Brassóból mindent kihoztak, amit lehetett, és az Érsekújvár sokkal jobb csapat, amely jobban és hatékonyabban játszik ellenfelénél.

A kilencszeres magyar bajnok az idei Goyangban megrendezésre kerülő Divízió I-es világbajnoksággal kapcsolatban sem hazudtolta meg önmagát, és őszintén beszélt a magyar együttes esélyeiről.

„Lehet, hogy páran megdöbbennek azon amit mondok, de én remélem hogy bent maradunk és megtartjuk ebben a csoportban való részvételi lehetőségünket a következő vb-re is. Talán sokan csodálkoznak ezen a kijelentésemen, de látva az ellenfeleket, úgy gondolom ebben nincs semmi meglepő” – mondta Kangyal.

Úgy véli az ukránok a teljes Donyeckkel fognak érkezni, azaz egy komplett KHL-es csapat fog szerepelni náluk. „A szlovénokat és az osztrákokat lehetett látni az olimpián, a japánokat mindig épp hogy megvertük, mi a garancia, hogy most nem ők fognak nyerni? Arról meg nem is beszélve, hogy a hazai pálya előnyét élvező Dél-Koreától legutóbb itthon kikaptunk” – összegzett az Alba Voán legendás 25-öse.

A mieink a világbajnokság előtt két közvetlen riválissal, Ausztriával és Szlovéniával egy felkészülési torna keretén belül mérkőzik majd meg, amelyre már meg lehet vásárolni a jegyeket. Az eseménynek a Papp László Budapest Sportaréna ad majd otthont, a hangulatra gyaníthatóan ezúttal sem lesz majd panasz. A torna április 12-13. között kerül megrendezésre, a válogatott másnap indul útnak Dél-Koreába, ahol immáron a helyszínen kerül sor az akklimatizálódásra és az utolsó simításokra.

A vb-felkészülési torna programja:

2014. április 12., szombat, 16.00: Magyarország–Ausztria

2014. április 13., vasárnap, 18.00: Magyarország–Szlovénia

A gojangi vb órarendje:

2014. április 20., vasárnap:

05.30: Ukrajna–Ausztria

09.00: Japán–Szlovénia

12.30: Dél-Korea–Magyarország

2014. április 21., hétfő:

05.30: Ausztria–Japán

09.00: Magyarország–Ukrajna

12.30: Szlovénia–Dél-Korea

2014. április 23., szerda:

05.30: Szlovénia–Magyarország

09.00: Ukrajna–Japán

12.30: Ausztria–Dél-Korea

2014. április 24., csütörtök:

05.30: Szlovénia–Ukrajna

09.00: Magyarország–Ausztria

12.30: Japán–Dél-Korea

2014. április 26., szombat:

05.30: Magyarország–Japán

09.00: Ausztria–Szlovénia

12.30: Dél-Korea–Ukrajna

Ladányi: Háromból kétszer mi vertük meg magunkat

2014.03.06. 16:20 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

dab-csiksz.jpgMegtörtént az, amire szinte senki nem számított, a jégkorong MOL Liga elmúlt két kiírásának győztese, az idén is elsőszámú esélyesnek tartott Dab.Docler még a döntőbe sem jutott be. Az újvárosiakat az alapszakaszban a harmadik helyen végzett Brassó búcsúztatta 3-1-es összesítéssel.

Pedig minden a Fejér megyei alakulat mellett szólt, hiszen az alapszakaszban, nyolcból ötször ők nyertek, és a legutolsó vereségüket már biztos alapszakasz-győztesként, „félgőzzel” játszva szenvedték el. Sőt, az alapszakasz megnyerésével még választhattak is ellenfelet, amit így utólag talán már bánnak.

„Nem tudom mi történt. Azt éreztem, hogy a Brassó három győzelméből kétszer mi vertük meg magunkat. Az első meccsen úgy kaptunk ki otthon 2-1-re, hogy végig irányítottuk a játékot, domináltunk, üres kapuba se találtunk be, kettős emberelőnyt hagytunk ki.

Ha a labdarúgóknál megszokott statisztikát vezetnénk, akkor a korongbirtoklásunk nagyjából 70 százalékos volt, de nem volt meg az a plusz a játékunkban, hogy a korong be is menjen” – mondta az első meccsről Ladányi Balázs a dunaújvárosiak talán legtapasztaltabb játékosa.

A második összecsapáson sikerült javítaniuk, hiszen 3-2-re nyertek, majd az első brassói meccsen úgy tűnt végleg helyre áll a világ rendje, hiszen a 29. percben már 3-0-ra vezettek. A Brassó azonban nem adta fel, egyenlített, majd a vezetést is átvette, és bár a DAB hosszabbításra tudta menteni a találkozót, a ráadásban a hazaiak találtak be, így az erdélyiek eldöntötték a meccset, egyben a párharcot is.

„Kint jól kezdtünk, jól is játszottunk, ennek köszönhetően vezettünk 3-0-ra. Azóta sem értem, hogy a folytatásban, miként tudtunk ilyen fegyelmezetlenek lenni, épp a rájátszásban. Mondhatnám, hogy ismét bebizonyosodott az a tétel, hogy nehezebb megvédeni az elsőséget, mint megszerezni, de ez sem mentség” – mondta Ladányi.

A válogatottban is alapembernek számító támadó úgy érzi, mindent elmond a párharcról, hogy ellenfelük többször is megtudta tartani az egygólos előnyét, míg nekik a háromgólost sem sikerült.

Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy már másfél hónapja bejutottak a rájátszásba, ami vissza is üthetett. Hiszen decemberben egy fantasztikus periódust produkáltak a 15 meccses veretlenségi sorozattal, és tudat alatt elképzelhető, hogy az alapszakasz vége felé „leeresztettek”.

„A Brassó száz százalékos, igazi playoff formában érkezett a rájátszásba, hiszen nekik végig kellett verniük a mezőnyt ahhoz, hogy bejussanak. Ennek köszönhetően „harapásból érkeztek”, míg nálunk sajnos nem úgy működött a formaidőzítés, mint a villanykapcsoló, azaz nem jött vissza egyik pillanatról a másikra a karácsony utáni éhség” – mondta Godó.

A vereség ellenére az alapszakaszgyőztes DAB azért az OB I bajnoki címét megnyerte miután a Miskolc sem jutott be a MOL Liga döntőjébe, no meg persze hátra van még a Magyar Kupa is, igaz az elődöntőbe előbb még be kéne verekednie magát Stephan Lundh együttesének, hogy esélye legyen az éremszerzésre. 

Ladányi: Mindegy kivel döntőzünk, a lényeg, hogy ott legyünk

2014.03.02. 15:00 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

ladanyi_origo.jpgTúl vagyunk a jégkorong MOL Liga elődöntőinek első két meccsén, és ott tartunk, mint ha semmi nem történt volna. A rájátszást hazai környezetben kezdő Dab. Docler és az Érsekújvár is első meccsét elvesztette, míg a második összecsapást megnyerte a Brassó illetve a Miskolc ellen. Így mindkét párharcban 1-1-ről folytatódik a három győzelemig tartó párharc.

Főleg az újvárosiak veresége volt meglepő, hiszen az alapszakaszban négy meccsből háromszor is simán verték a brassóiakat, csak az utolsó előtti fordulóban született vendégsiker, amikorra már a DAB rég megnyerte az alapszakaszt. Így adja magát a kérdés, mi lehetett a gond, miért nem sikerült behúzni a „kötelező” győzelmet.

„Elsősorban a helyzetkihasználásunkkal volt gond. Ledolgoztuk a Brassót, minden tekintetben jobbak voltunk, csak egyben nem. Ezt használták ki, így sikerült nyerniük” – mondta tömör őszinteséggel a vereségről Ladányi Balázs az újvárosiak válogatott támadója.

A népszerű Godó úgy érzi most sincsenek rosszabb formában, mint amikor a az alapszakaszban heteken keresztül nem találtak legyőzőre, egész egyszerűen vannak olyan meccsek, amikor semmi nem akar sikerülni.

„Olyan érzésem volt, mint amikor mi játszottunk nálunk erősebb csapatok ellen, és szinte végig védekezve tudtunk nyerni. A mi sorunknak szinte nem is kellett védekeznie, az ellenfél alig jött be a védő harmadunkba, amikor jégen voltam, szinte csak az ő kapujuk előtt folyt a játék” – érzékeltette Ladányi a mezőnyfölényüket

„A második meccsen is fölényben játszottunk, domináltunk, kontrolláltuk a meccset. Vezettünk is 3-1-re, de ismét jöttek az apró fegyelmezetlenségeink, taktikai hibák, és a végén sikerült szorossá tennünk azt a meccset is” – mondta a 3-2-re megnyert visszavágóról az alapszakasz kanadai tabelláján élen végző klasszis.

Ladányi szerint a vereségért elsősorban a játékosok a hibásak, hiszen olyan hibákat követtek el, melyeket ezen a szinten már nem lenne szabad. Elmondta, edzőjük Stephan Lundh taktikailag „nagyon otthon van” jó edzéseket tart, negatívumként talán azt írhatná fel neki, nincs meg benne a kellő keménység, ami esetleg pont a Brassó ellen kellett volna. „Nem nagyon hoztuk ki belőle, hogy kemény legyen velünk” – mondta a 37 esztendős támadó.

„A döntővel egyelőre nem foglalkozom, először jussunk túl a Brassón. A nagy álmom, hogy már Brassóban befejezzük az elődöntőt. Utána már mindegy kivel játszunk a döntőben, a lényeg, hogy mi legyünk ott” – mondta Ladányi.

A másik párharccal kapcsolatban elárulta, két meccs után nem tudná megjósolni, ki jut tovább, de biztos benne, hogy kemény párharc lesz. „Az a jó a rájátszásos rendszerben, hogy akár az alapszakasz végén csak negyedik csapat is megnyerheti a bajnokságot. Ha olyan lenne, mint a labdarúgóknál, már rég megnyertük volna a bajnokságot” – mondta arról miért tartja roppant izgalmasnak a MOL Liga lebonyolítását.

MOL Liga: Hatalmas a harc az elődöntőért

2014.02.21. 17:02 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

miskolc.jpgMindössze hat mérkőzés van már csak hátra a jégkorong MOL Liga alapszakaszából. Az már biztos, hogy az első helyen az elmúlt két évben a sorozatot megnyerő Dab.Docler végez. Ez azt is jelenti, hogy az újvárosiak választhatnak maguknak ellenfelet az elődöntőre. Tavaly a Miskolcot választották, és jutottak túl a Jegesmedvéken 3-1-es összesítéssel.

Idén még kérdéses az utánuk következő három sorrendje, egyelőre csak az tűnik biztosnak, hogy az Érsekújvár (85 pont) szerzi meg a második helyet, és minden bizonnyal a miskolciak (81 pont) lesznek a harmadikak.

A negyedik helyért azonban még hatalmas küzdelem lesz a két egyaránt 76 pontos romániai csapat, a Brassó és a tavalyi döntős Csíkszereda között. A brassóiaknak annyi előnyük van, hogy ők még egy meccsel többet játszanak. Ugyanakkor ez nem biztos, hogy előny, hiszen mindkét meccset idegenben és a táblázaton előttük álló csapattal (Miskolc, Nové Zámky) vívják, igaz a legutóbbi fordulóban a DAB-ot legyőzték.

A csíkiek is idegenben tudják le a két meccsüket, a biztos hatodikként végző Ferencváros illetve az alapszakasz-győztes újvárosiak vendégeként. Kínos meglepetés lenne, ha ezúttal nem jutnának az elődöntőbe, már csak a történelmük miatt is, hiszen tavaly döntőt játszottak, és a MOL Liga eddigi kiírásai során még nem volt példa arra, hogy a Csíkszereda ne lett volna tagja a legjobb négynek.

Szakemberek és szurkolók szerint is az idei volt az eddigi legizgalmasabb, legszínvonalasabb a liga eddigi nem túl hosszú történetében. Az alapszakaszban a kanadai táblázaton élen álló Ladányi Balázs szerint azonban még ennél is jobb lehetne a magyar pontvadászat. Ehhez mindössze arra lenne szükség, hogy „hazahozzák” a jelenleg külföldön játszó magyar játékosokat.

„Össze lehetne állítani egy, akár a mienkhez hasonló képességű csapatot. Véleményem szerint mi is tudunk olyan eredményesek lenni, mint az itt játszó légiósok. Sok helyen a pénz a legnagyobb probléma, de itt Dunaújvárosban viszont nincs gond” – mondta a népszerű Godó arról, miként lehetne még jobb a magyar bajnokság.

A hatodik Ferencváros számára nincs tét a hátralévő két fordulóban, hiszen már sem előre, sem hátra nem tudnak elmozdulni a tabellán, ugyanakkor egy HSC elleni sikerrel megkavarhatják a helyezéseket. Az utolsó Újpest viszont még hajthat azért, hogy megszerezze második győzelmét. Így fest tehát a MOL Liga a zárás előtt.

De nem elképzelhetetlen, hogy a következő szezonban nő a létszám, ugyanis a Debreceni Hoki Klub február elején újjáalakult elnöksége a legfontosabb céljának tekinti, hogy a 2014/15-ös szezonban már a MOL Ligában szerepeljen az együttes. Mint ismeretes, már az előző szezonban is szeretett volna a ligában versenyezni a csapat, de akkor ez a klub pénzügyi helyzete miatt nem sikerült.  

Ladányi: Az elmúlt évekhez képest most volt a legkisebb a különbség

2014.02.15. 16:08 | MOL Csapat Blog | Szólj hozzá!

dab-csiksz.jpgA kupagyőztes, osztrák bajnokságban (EBEL) szereplő Sapa Fehérvár AV19 nyerte a jégkorong magyar Szuperkupát, mivel a magyar bajnok Dab.Docler elleni párharc mindkét mérkőzésén győzött. Az első összecsapáson 3-2-re, míg az egy nappal későbbi találkozón 4-2-re diadalmaskodott a székesfehérvári alakulat.

Az osztrák és szlovén válogatott szocsi olimpiai szereplése miatt jelenleg szünetel az EBEL, ezt kihasználva rendezték most a Szuperkupát a két Fejér megyei csapat részvételével. A fehérváriak az elmúlt idényben nem vettek részt a magyar bajnokságban, a Mol Ligában, amelyet aztán a dunaújvárosiak nyertek meg.

A DAB hokisainak ugyanakkor semmi okuk szégyenkezni, hiszen mindkét mérkőzésen kiválóan helyt álltak a jelenleg még magasabban jegyzett vetélytársukkal szemben.

„Úgy gondolom, ha az elmúlt jó pár évet vesszük alapul, most volt a legkisebb a különbség a két csapat között. Lehet, hogy sokan „lesajnálnak” minket, de ha nálunk is lenne 5-6 hasonló szintű légiós, mint amilyen a Volánban van, mi is hasonló eredményre lennénk képesek akár az EBEL-ben is” – mondta a két összecsapás tanulságáról Ladányi Balázs a DAB klasszisa.

A népszerű hokis korábban játszott a Volánban is és szerepelt vele az EBEL-ben, így biztos, hogy reálisan látja a helyzetet. Véleménye szerint mostani csapata fiatal játékosainak kellene egy kis idő, hogy felvegyék az EBEL ritmusát, de mivel a jelenlegi volánból is jó páran Dunaújvárosban nevelkedtek, úgy véli, idővel fel tudnák venni a ritmust.

„Ezen a szinten nem lehetnek egyetlen meccsen se 5-10 perces kihagyások, amikor három gólt adunk az ellenfélnek. Ezúttal is bebizonyosodott, hogy ennyi idő alatt el is úszhat egy meccs. Ez a különbség a két liga között. Ha fegyelmezetlen vagy elmegy a meccs, ha egész szezonban, akkor a szezon is rámehet. Arra azonban büszkék lehetünk, hogy korcsolyázásban nem maradtunk el ellenfelünktől” – összegzett Godó.

A válogatottban is alapembernek számító támadó hosszú pályafutása során megszokta, hogy a meccsek után már nem foglalkozik az ellenféllel, most azonban nem tudott elmenni szó nélkül az ellenfél edzőjének nyilatkozata mellett, aki szerint az újvárosiak több súlyos sérülést is okoztak játékosainak.

„Sajnáljuk a sérülteket, de a hoki már csak ilyen, előfordulnak kisebb sérülések, és nálunk is vannak sérültek. Ugyanakkor nem súlyos sérülésekről van szó, hiszen nem szalag szakadás, vagy hasonló történt. Nem szándékos sérülésokozás volt, hiszen egy szemfelrepedésről és egy kisujjtörésről van szó, amik ebben a sportágban igen gyakran előfordulnak” – mondta a 37 esztendős játékos. Úgy érzi ha ők panaszkodnának sérülésekre, valószínűleg azt kapnák, azért sérültek meg, mert nincsenek hozzászokva az EBEL keménységéhez.

Ladányi úgy gondolja azért sem kellett volna „megtalálni” a csapatát, hiszen a Volán egy háromhetes szünetben tudta lejátszani a Szuperkupa meccset, míg ők a hátuk közepére sem kívánták az összecsapást, és úgy játszottak kedden és szerdán, hogy csütörtök reggel már Csíkszeredába utaztak, hiszen pénteken már MOL Liga meccset játszottak, melyen kikaptak a hazai HSC-től, vasárnap pedig az erdélyi túra zárásaként a Brassó otthonában szerepelnek. 

süti beállítások módosítása