MOL csapat Jégkorong Blog

Veszélyben a jégkorong MOL-Liga

2011.05.05. 18:57 | MOL Csapat Blog | 6 komment

A közelmúltban véget ért hazai rendezésű divízio 1-es jégkorong világbajnokság után sem állt meg az élet a hazai hokisoknál. Mostanra mindenki túltette magát a szerencsétlen végkimenetelű olaszok elleni meccsen, és miközben az a-csoportos vb-n izgul, már a következő szezont tervezi.

Kedden ligaülést tartottak a csapatok vezetői, és hosszas tárgyalások után sem tisztázódott, hogy mely csapatok melyik bajnokságban indulnak. Ezt a fura helyzetet az idézte elő, hogy az osztrák bajnokságban a másodosztály is nemzetközivé válik, és több magyar csapat is jelezte, hogy indulna benne.

Az osztrákok eredetileg magyar, horvát és szlovén farmcsapatok előtt akarták kinyitni a kaput, de a jelentős érdeklődés miatt, ez a kör bővülhet. A ligaülés alapján úgy tűnik, hogy a Sapa Fehérvár AV19 farmcsapata mellett, a Dab.Docler és a Miskolci JJSE is jelentős érdeklődést mutat a Nationalligára, de az elmúlt szezonban komoly anyagi gondokkal küzdő FTC és az UTE sem zárkózott el azonnal a lehetőségtől.

Azonban kérdéses, hogy a csapatok közül melyek tudnak megfelelni a versenykiírásnak és az osztrákok által támasztott feltételeknek. Az érdeklődők május 16-ig kaptak időt, hogy jelezzék csatlakozási szándékukat a Magyar Jégkorong Szövetségnek. Az MJSZ elnöksége három nappal később dönt az ügyben.

Ha a magyar együttesek zöld lámpát kapnak az indulásra, úgy alaposan átrendeződhet a hazai bajnokság.

A Nationalliga ugyanis heti két mérkőzéssel járna a csapatok számára, ezért képlékeny lenne az OB I lebonyolítása. Így hetente mindössze egy magyar bajnoki férne bele, ez azonban nem biztos, hogy megfelel azoknak a kluboknak, amelyek csak a hazai pontvadászatban érdekeltek.

Éppen ezért a Liga és a versenybíróság a jövő heti ligaülésig több verziót is kidolgoz azokra az esetekre, ha nulla, egy, esetleg kettő vagy három csapat csatlakozik a Nationalligához.

Ennek tükrében az osztrák másodosztálytól függ a MOL Liga sorsa is. Az osztrák, a magyar, a szlovén, és a horvát szövetség képviselői az elkövetkezendő napokban Pozsonyban tárgyalnak, remélhetőleg ezután jóval tisztábban látni majd. Az erdélyi csapatok és román szövetség már jelezték, ők a maguk részéről szívesen továbbvinnék a közös magyar-román versenysorozatot.

Az mindenesetre tény, a hazai csapatoknak a versenyszabályzatnak megfelelően engedélyt kell kérniük az MJSZ elnökségétől az indulásra. Az MJSZ és a MOL május második felében kezdi meg a tárgyalásokat az együttműködés folytatásáról.

A bejegyzés trackback címe:

https://molcsapat-jegkorong.blog.hu/api/trackback/id/tr362880428

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snow-ice-hunter 2011.05.09. 14:27:36

Várom a konkrétumokat.
Eme írásban hitet tettem a honi hoki mellett: tisztajeghoki.blog.hu/2011/05/08/merre_tovabb_magyar_hoki

Snow-ice-hunter 2011.05.09. 14:33:34

@Snow-ice-hunter: Ellenben ehhez egy erőteljesebben jelenlevő MOL kell.
Ne a szövetségnek kelljen ajánlkoznia, példa erre az erste ausztriai szerepvállalása, a nationalliga nyitása is az ő csapatuknak köszönhető.

Snow-ice-hunter 2011.05.11. 19:43:59

A jövő héten ugye elindul a közvetlen egyeztetés a MOL és az MJSZ között?

Snow-ice-hunter 2011.06.05. 08:50:35

Mintha kihátrálna a MOL a ligából.
Jól látom?
Remélem nem.
süti beállítások módosítása